A Román WT Tekvandó Szövetség hivatalos versenynaptárában szerepelő vetélkedőn (Campionatul Național Școlar 2024 – Taekwondo WT) a Csíki Titánok SK sportolója, Dombi Patrik is részt vett, aki a küzdelem versenyszámban, az A osztályban, serdülő (12-14 évesek) korosztályban, a –33 kg-os súlycsoportban az előkelő 3. helyet szerezte meg.
Dombi a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolát képviselte, ő volt az egyedüli Hargita megyei sportoló ezen a versenyen.
„Patrik végig nagyon ügyesen harcolt, az elődöntőben, szoros meccsen, a későbbi győztestől nagyon kevés ponttal kapott ki. Az A osztály a küzdelemben a legfelső, egyben a legerősebb szintet jelenti. Itt kék-, piros- és fekete övesek versenyeznek, ez a haladó szint. Itt már engedélyezett a testrúgás mellett a fejrúgás is. A versenyzők küzdelem közben kötelezően fogvédőt is viselnek” – mondta el Dombi Gyula, a Csíki Titánok vezetőedzője.
A csíki tekvandós klub szeretettel várja azon gyermekek jelentkezését, akik kipróbálnák a WT Tekvandót, az edzésre járó sportolók maguk választhatják ki a céljaikat: van aki az önvédelem elsajátításáért, van aki versenyzni, van aki energia levezetésként megy edzésre, és van aki alakformálásért – tudtuk meg Dombitól.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!