A csíki sportoló négy éve ismerkedett meg és gyakorolja az erőtörést, nagyon rövid idő alatt eredményes lett az ITF Tékvandó ezen versenyszámában. Erőtörésben többszörös országos bajnok és Román Kupa-győztes, nemzetközi versenyek győztese, érmese. A tavalyi, az észtországi Tallinnban megrendezett Európa-bajnokságon erőtörésben egyéniben a negyedik helyet szerezte meg, tagja volt a szintén negyedik romániai csapatnak is ebben a versenyszámban.
„Nagyon készül erre a versenyre, magabiztosabb, elszántabb, és főleg sokkal nyugodtabb. Az erőtörésnél az erő és a gyorsaság mellett nagyon nagy szerepe van az összpontosításnak, az elszántságnak, a határozottságnak. Véleményem szerint minden esélye megvan, hogy a dobogón végezzen” – mondta el Dombi Beáta Éva, a sportoló edzője.
Tőle tudtuk meg, hogy az erőtörő verseny a férfiaknál öt-, a nőknél három különböző technikából áll. A versenyzőknek az úgynevezett törő-állványra felrakott lapokat kell eltörniük, melyeknek az a különlegessége, hogy műanyagból készülnek és törés után újra meg újra összeilleszthetők.
A töréstechnikák a következők: egyenes ütés ököllel (ap-chumuk), vízszintes csapás kézéllel (song-kal), oldaltoló-rúgás (yop chagi), köríves rúgás (dolyo chagi), és a fordított köríves rúgás (pande dolyo chagi).
A női versenyzőktől csak a második, harmadik, illetve negyedik technikát kérik versenyen. Csapatversenyben ezeket a technikákat más és más sportoló hajtja végre.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!