Căciulatán rendezték meg január 2–7. között az Elisabeta Polihroniade, az egykori világhírű román sakkozónő nevét viselő Iskolások Országos Sakkversenyének döntőjét, amely Romániában az egyik legrangosabb utánpótlás megmérettetésének számít. Több mint 200 versenyző ült asztalhoz.
Kiemelkedő eredményt értek el a gyergyóalfalvi fiatal sakkozók, a 17 év alatti lányok kategóriájában Kiss Abigél, a Sövér Elek Szakközépiskola tanulója ezüstérmet, Kiss Hanna, a Salamon Ernő Gimnázium diákja pedig bronzérmet szerzett. Mindketten a Marosvásárhelyi Iskolás Sportklub leigazolt versenyzői. Felkészítésükben meghatározó szerepet játszott Gál Imola Katalin és Barátosi József, a Marosvásárhelyi Iskolás Sportklub tanárai.
A versenyt követően Kiss Arnold sakkoktató, a lányok édesapja így értékelt: „Nagyszerű évkezdés. A magyarországi edzőkkel folytatott közös munka eredményei egyre világosabban kirajzolódnak: a lányok kombinatív játéka folyamatosan fejlődik, játékerejük érezhetően növekszik. Ezek a sikerek nemcsak egyéni teljesítmények, hanem az iskoláik és az ISK tehetséggondozó munkájának visszaigazolásai is. Külön öröm számomra, hogy legkisebb testvér, a hétéves Benjamin is részt vett az első klasszikus sakkversenyén és értékes pontokat szerzett”.
A gyergyóalfalvi sakkozók a három hét múlva következő a rapid- és villámsakk döntőkre készülnek.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!