Az elmúlt héten Bukarest adott otthont az U11-es és U13-as korosztályos asztaliteniszezők Román Kupa küzdelmeinek. A mezőnyben érdekelt volt a Székelyudvarhelyi ISK, sportolói mindkét korcsoportban olyan ranglistás helyezéseken voltak, hogy mind a lányoknál, mind a fiúknál népes táborral utaztak el.
A György István és György Szilárd által irányított együttes a kisebbeknél öt játékossal – Bán Zalán, Miklós Sándor, György Hunor, Fülöp Tamás és Pozsonyi Tamás – jutott a 64-es főtáblára, végül Pozsonyi Tamás végzett a legelőkelőbb helyen, a kilencedik lett.
Az U13-asoknál először mutatkozott be a Székelyudvarhelyi ISK színeiben a téli szünetben a Felsőszoporról igazolt Czigler Albert. Remekül játszott a tornán, csak az elődöntőben állította meg az európai ranglistát vezető kolozsvári Pop, így
a végelszámolásnál a klub első idei dobogós helyezését szállította, bronzérmet szerzett.
A lányok versenyében Sándor Róza a legjobb tizenhat között búcsúszott, Balázs Fruzsina és Derzsi Sára egyaránt a főtáblára tudott kerülni. A fiúknál Czigleren kívül további öt sportoló neve szerepelt a selejtezőket követően a főtáblán: Miklós Sándor, Kiss Dávid az első, Pozsonyi Tamás, Szőcs Norbert, Fülöp Tamás a második fordulóban szenvedett vereséget.
Az asztalitenisz Román Kupa küzdelmei másik két korosztály számára a soron következő hétvégén folytatódik, az U15-ösek és az U19-esek csatáját a székelyudvarhelyi sportcsarnokban játsszák. Előbbieknél az országos ranglistát vezető Toró Dávid az egyik favorit. A házigazda ISK összesen húsz sportolót nevezhet a tornára.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!