A tehetséges sportoló a viadal 65 kilogrammos súlycsoportjában versenyzett, ahol 27 birkózó lépett szőnyegre 32 ország képviseletében, ez volt a kontinenstorna legnépesebb kategóriája.
Nagy István a nyolcaddöntőben kezdte meg szereplését, ahol fölényesen győzte le a német Alexander Warkentint, majd a legjobb nyolc között az izraeli Nikita Kozich ellen is diadalmaskodott.
Az elődöntőben a későbbi győztes, orosz Makszim Mongus volt az ellenfele, akin már nem talált fogást és vereséget szenvedett.
A bronzmérkőzésre viszont felszívta magát és magabiztosan nyert a bolgár Petko Szarakosztov ellen, így felállhatott a dobogó harmadik fokára.
A marosvásárhelyi birkózó eredménye különösen értékes, figyelembe véve, hogy mindössze 15 évesen érte el ezt a teljesítményt, és még csak első éves az U17-es korosztályban.
A BSG Sportklub másik versenyzője, Georgiana Hărșan szintén kiemelkedően teljesített, a női 43 kilogrammos súlycsoportban Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. Előbb német, majd fehérorosz vetélytársát fektette két vállra, a döntőben viszont szintén alulmaradt orosz ellenfelével szemben.
Georgiana Hărșan az eddigi egy Eb-cím és két harmadik helyezés után már negyedszer nyert érmet a kontinensviadalokon.
A bulgáriai megmérettetésen székelyudvarhelyi sportoló is részt vett, Kacsó Ábel a 71 kg-os kategóriában mindkét mérkőzésén kikapott. A nyolcaddöntőben a végső győztes, bolgár Sztojkov Iliev ellen veszített, majd a vigaszágon a török Cemal Purcuval szemben is tehetetlen volt, így nem küzdhetett tovább a bronzéremért.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!