Miután múlt héten öt meghatározó játékos nélkül maradt, nehéz mérkőzésre készült a Fekete Károly által irányított marosvásárhelyi csapat a kiszámíthatatlan, szintén az élmezőnyben tartózkodó ellenfelével szemben. A távozók miatt az ASA edzője több helyen változtatott csapata felállásán, így a kapus a fiatal Bogdan Moga lett, a házi gólkirály Paul Iacobot áthelyezte a védelembe, a kezdő tizenegyben pedig még helyet kapott a szovátai származású Kilyén Szabolcs, Vasile Petra és Tiberiu Petriş, valamint bemutatkozott az eddig sérülés miatt nem játszó, tapasztalt argentin Maximiliano Laso.
A korábbi hírekkel ellentétben, a horvát Luka Mijokovic mégis a csapatnál maradt, és
az első félidő közepén a hazaiak legnagyobb gólszerzési esélyét hagyta ki, közelről a kapufát találta el.
Válaszként a vendégek is közel voltak a vezetés megszerzéséhez, de túlbonyolították veszélyes ellentámadásukat. Az első félidőben többet kezdeményező ASA tizenegyeshez juthatott volna az Alexandru Stoicával szemben a tizenhatoson belül elkövetett szabálytalanságnál, de a biró sípja néma maradt.
Fordulás után már a vendégek alakítottak ki több helyzetet,
főleg a csereként beálló Cherchez által, de változatlanul eredménytelenek voltak. A hajrában ismét az ASA veszélyezettett Cosmin Sîrbu kisebb lehetőségeivel, azonban a csatár nem tudott betalálni, így gól nélküli döntetlennel zárult találkozó.
Ezzel az eredménnyel az ASA 17 pontjával megtartotta harmadik helyét a tabellán,
továbbá utolérte a csak jobb gólkülönbségének köszönhetően második Temesvári Ripensiát, hátránya pedig négy pont az éllovas Nagyszebeni Hermannstadttal szemben. A következő fordulóban a vásárhelyi együttes a Bukaresti Metaloglobus otthonában játszik.
Labdarúgó 2. liga, 8. forduló:
Marosvásárhelyi ASA–Chindia Târgoviște 0–0
ASA: Moga – Kilyén, Candrea, P. Iacob, Panait – Mijokovic, Petra (Iliescu, 74.) – Licu, Petriş (Laso, 62.), A. Stoica (Mendy, 83.) – Sîrbu. Edző: Fekete Károly.
Chindia: Popescu – Ciobotariu, Vătavu, Ispas, Martac – Dumitraşcu (Cherchez, 54.), Mihai, Pencea, C. Stoica – Bâtfoi (Neguţ, 68), Nisipeanu. Edző: Nicolae Croitoru
Vezették: Robert Dumitru (Sepsiszentgyörgy), Petrică Cîmpeanu (Kolozsvár), Marius Bălan (Dés)
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!