Hirdetés

Dobogón a gyergyói lányok életük első jelentős ökölvívóversenyén

Az edző és az érmes lányok
Fotó: Gergely Imre

2020. november 08., 11:48

Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub három versenyzővel mutatkozott be az elmúlt napokban Bukarestben zajlott romániai ifjúsági női országos ökölvívó bajnokságon. Ketten közülük érmekkel tértek haza.

2020. november 08., 11:48

A Gyergyószentmiklóson edződő tehetségek közül Daróczi Vanessza, Zaiti Tímea és Ferencz Beáta lépett szorítóba a romániai ifjúsági női országos ökölvívó bajnokságon. Huszár Árpád edző tanítványai, de egyben a klub számára is első alkalom volt az országos női mezőnyben való bemutatkozás.

Hirdetés

Amint a tréner elmondta, nem ismerték a mezőnyt, mégis úgy gondolták, a sportolók készen állnak, hogy sikeresek legyenek. A várakozásuk nem volt túlzó.

Ferencz Beáta az 57 kilogrammos mezőny negyeddöntőjében egyértelmű fölénnyel, egyhangú pontozással nyerte a mérkőzését, továbbjutva a legjobb négy közé. Nagyon közel állt a továbbjutáshoz Daróczi Vanessza is, ellenfelét végül megosztott pontozással mondták ki győztesnek a bírók. 

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Elődöntőjében Ferencz Beáta nagyon szépen küzdött a jászvásári Gutu Andreea-val, de végül ellenfele kezét emelte fel a bíró. Számára a döntőbe jutás nem sikerült, de a bronzérem is nagy eredmény Beáta első jelentős versenyén.

Zaiti Tímea a nyolc között erőnyerő volt, a 60 kg-os súlycsoportban az elődöntőben kapcsolódott be a versenybe. Nem adott esélyt ellenfelének, a besztercei Radu Nicoletának, simán jutott döntőbe. A fináléban Tímea ellenfele a bukaresti Steaua válogatott kerettag bokszolója Andra Nicoleta Sebe volt. Helyt tudott állni, de az ezüstérem került a nyakába.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az EGÖS beszámolója leszögezi, hogy az eddigi munka eredményei annak tudatában értékesek igazán, hogy Beáta egy éve, tavaly ősszel kezdett bokszolni, Tímea és Vanessza pedig mindössze négy hónapja, dévai edzőtáborukban húzott először bokszkesztyűt a kezére. Tehát, ilyen rövid idő alatt jutottak oda az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub bokszoló lányai, hogy már korosztályuk, súlycsoportjuk legjobbjai közé tartoznak.

„Most már azt is láthatják a lányok, hogy mi az a szint, az a tudás, amit a bajnokok tudnak. Biztosak vagyunk abban, hogy további kitartó munkával be tudják hozni a mostani aranyérmeseket és jobbak is lesznek náluk” – fejtette ki Huszár Árpád edző, az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub vezetője.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!