Kiemelkedően szerepelt a Csíki Titánok két versenyzője a március közepi Bucharest Open tekvandó-versenyen. A Taekwondo Világszövetség által szervezett rangos megmérettetésen harmincegy ország ötszáz sportolója mérte össze tudását.
A csíkszeredai Csíki Titánok versenyzői a román válogatott tagjaként indultak a nemzetközi viadalon, ahol Szakács Balázs az 53 kg-os súlycsoportban a harmadik, míg Dombi Patrik (41 kg) a negyedik helyen végzett. Mindkét sportoló rendkívül erős mezőnyben állta meg a helyét, és csak a későbbi kategóriagyőztesek tudták megállítani őket.
A versenyzőket felkészítő Dombi Gyula edző kiemelte, hogy különösen büszkék az elért eredményekre. „A résztvevő országok legjobbjai mérték össze tudásukat ezen a versenyen. Öröm volt látni, hogy nemzetközi szinten is megállják a helyüket és eredményesek. Fiataljaink újabb sikerei ismét bizonyítják, hogy egy kisvárosból is lehet nemzetközi eredményeket elérni” – zárta összegzését a szakember.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!