Hirdetés

Díjugratók versenyeztek Gyergyóremetén

Fotó: Remetei Lovasklub/Bajkó Hanna

2020. augusztus 09., 12:14

Közel száz részvevővel zajlott szombaton a díjugratók Székely Régió bajnokságának idei harmadik versenye Gyergyóremetén. A három székelyföldi megyéből érkezett tizenkét lovarda képviselői színvonalas rendezvényen mérték össze saját és lovaik képességeit.

2020. augusztus 09., 12:14

Elégedetten nyilatkozott Petréd Károly, a Remetei Lovasklub vezetője: meglátása szerint a szombati volt az öt éve zajló versenysorozat egyik legjobban sikerült állomása. A helyszínen azonban csak a versenyzők és kísérőik tapasztalhatták meg ezt, zárt kapuk mellett, nézők nélkül voltak kénytelenek megszervezni. Az érdeklődők a Facebookon, élő közvetítésben követhették az eseményeket.

Hirdetés

A Remetei Lovasklub és a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökség által szervezett viadal idén a harmadik volt, ezt megelőzően Sepsiszentgyörgy mellett Benedekmezőn, majd a Nyárádmentén, Ákosfalván rendeztek versenyt. Idén jóval kevesebb fordulóra került sor, mint ahányat terveztek, nyilván a járványhelyzet miatt.

•  Fotó: Remetei Lovasklub/Bajkó Hanna Galéria

Fotó: Remetei Lovasklub/Bajkó Hanna

Öt kategóriában zajlott a megmérettetés. A kisebbek, illetve a tapasztalatlanabbak ügyességi próbában versenyeztek, a legfiatalabbak ötévesek voltak.

Ügyességi próba, 10 év alatti gyerekek:
1. hely: Veress Virág (Csicser lovarda)
2. hely: Csibi Bíborka (Remetei Lovasklub)
3. hely: Dobos Csenge (Transilio Lovasudvar)
4. hely: Ilyés Réka (Remetei Lovasklub)
5. hely: Lőrincz Eszter (Csicser Lovarda)

Ügyességi próba, 10 évesnél nagyobbak:
1. Csibi Emese (Csicser Lovarda)
2. Balázs Rebeka (Csicser Lovarda)
3. Karsai Réka (Remetei Lovasklub)
4. Ványolós Klára (Transilió Lovasudvar)
5. Tifan Patrícia (Táltos Lovasudvar)

Díjugratás, 80 cm magas akadályok:
1. Kántor Boróka (Remetei Lovasklub)
2. Kádár Kriszta (Táltos Lovasudvar)
3. Dobos Etelke (Transilio Lovasudvar)
4. Szabó Anna Rebeka (Vadon Lovasklub)
5. Petréd Gáspár (Remetei Lovasklub)

Díjugratás, 100 cm magas akadályok:
1. Bajcsi Anna (Zonda Lovarda)
2. Kalapács Gellért (Remetei Lovasklub)
3. Biró Eszter (Remetei Lovasklub)
4. Keresztély Beáta (Krigel Sportklub)
5. Pakott Örs (Transilió Lovasudvar)

Díjugratás, 110 cm magas akadályok
1. Szép Csenge (Transilió Lovasudvar)
2. Bajkó Kriszta (Krigel Sportklub)
3. Benedek Sarolta (Remetei Lovasklub)
4. Huszár Nikolett (Remetei Lovasklub)
5. Bangyán Benjamin (Zonda Lovarda)

A Székely Régió bajnokság Sepsikőröspatakon folytatódik, majd Székelyudvarhely lesz a helyszín, a zárófordulót pedig Gyergyószentmiklóson rendezik majd.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!