Hirdetés

Csúcsformában harcolná ki az olimpiai részvételt Biró Krisztián

Biró Krisztiánnak két lehetősége van arra, hogy olimpiai kvótát szerezzen
Fotó: Facebook/Federatia Romana de Lupte

Először birkózott a felnőttek mezőnyében a bukaresti Európa-bajnokságon a Marosvásárhelyi ISK-VSK sportolója. A gyulakutai származású Biró Krisztián egyértelmű célja, hogy kijusson az idei párizsi olimpiára.

2024. február 21., 17:54

Egy nyert és egy vesztes mérkőzés után Biró Krisztián a negyeddöntőben búcsúzott a hétvégen a román fővárosban befejeződött kontinenstornától. A 74 kilogrammos súlycsoportban a legjobb tizenhat között sikerült győznie a belga színeket képviselő Ibrahim Ruszlanovics Veliev ellen, a következő körben azonban alulmaradt a magyar, de orosz származású Murad Kuramagomedovval szemben.

Ez volt az első felnőtt Európa-bajnokságom, még csak 21 éves vagyok, most kezdtem ebben a mezőnyben birkózni. Számomra minden verseny nagy lehetőség a tapasztalatgyűjtésre.

Nem panaszkodhatom, két mérkőzésen bizonyíthattam, összességében egy nagyon jó felkészítő megmérettetés volt” – nyilatkozta a Székely Sport érdeklődésére Biró Krisztián.

Hirdetés

A többszörös országos bajnok, a korosztályos Európa- és világbajnokságon is érmet nyert tehetséges birkózó kiemelte, az elvárása magával szemben, mint mindig az éremszerzés, de ezt sajnos ezúttal nem sikerült teljesítenie. Igazából viszont nem is ez a viadal számít az év legfontosabb versenyének számára, mivel tavasszal még következnek kvalifikációs viadalok az idei párizsi olimpiára való kijutásért.

Biró Krisztián egyértelmű célja ugyanis az, hogy kijusson az ötkarikás játékokra, emiatt rengeteget készül, és több edzőtáborban vesz részt.

•  Fotó: Facebook/Federatia Romana de Lupte Galéria

Fotó: Facebook/Federatia Romana de Lupte

Két lehetősége van arra, hogy kvótát szerezzen. A következő megmérettetése áprilisban lesz Bakuban, ahol az európai birkózók küzdenek meg egymással, és az első két hely valamelyikén kell végezzen, májusban pedig Isztambulban a világkvalifikációs versenyen az első három helyezett jut ki az olimpiára.

Jól haladok a célom elérése felé és szerintem az európai kvalifikációs versenyre elérem a csúcsformámat”

– jegyezte meg bizakodva Biró Krisztián.

A Marosvásárhelyi ISK-VSK sportolója ismertette, hogy nagyon kemény mezőnyben kell helytálljon, az ő súlycsoportja az egyik legerősebb kategóriának számít. Ebben ugyanis sok a honosított orosz versenyző, aki más országot képvisel, emiatt nagyon megnehezítik a dolgukat. Példaként megemlítette, hogy amennyiben egy versenyen húszan szerepelnek egy súlycsoportban, abból biztos, hogy tíz orosz származású. Oroszországban ugyanis annyira erős a nemzeti bajnokság, hogy a birkózóknak nagyon nehéz kijutni egy Európa- vagy világbajnokságra, ezért úgy döntenek, hogy inkább egy másik országot képviselnek.

Öt román, három magyar érem Bukarestben

A román fővárosban az elmúlt héten zajlott Európa-bajnokságon a házigazda küldöttség egy arany- (Andreea Beatrice Ana, 55 kg), két ezüst- (Katerina Zelenih, 65 kg és Alexandra Anghel, 72 kg) és két bronzérmet (Denis Florin Mihai, 55 kg és Răzvan Arnăut, 60 kg) szerzett, míg a magyar csapat három bronzot nyert Nagy Bernadett, Muszukajev Iszmail és Vlagyiszlav Bajcajev révén.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Márton Evelyn: jó lett volna a Sepsi-SIC-cel feljutni, de lépnem kellett

Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.

Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

`
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

Három székelyföldi kiszállás, pályán a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mozgalmas szombat vár a székelyföldi csapatokra: az FK Csíkszereda női együttese Kolozsváron, a Sepsi OSK Botoșani-ban, míg a csíki férfiak Aradon lépnek pályára. A nemzetközi kínálatban Forma–1, US Open és több rangadó is helyet kap.

Pályán a Real Madrid és a Kolozsvári CFR – pénteken a tévében

Folytatódik a Vuelta és a US Open, kezdődnek az újabb fordulók a focibajnokságokban: a Szuperligában a Kolozsvári CFR a Farult fogadja, míg a La Ligában a Real Madrid a Betishez látogat. A magyar női kosárlabda-válogatott megkezdi szereplését a vébén.

Zárul a Román Kupa csoportkörének nyitófordulója, Győr–Fradi az NB I-ben – a csütörtöki sportműsor

Két mérkőzés maradt hátra a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulójából. A magyar élvonalban a címvédő az ezüstérmessel csap össze. US Open és Vuelta a kínálatban.

Ellenfeleket kapott, házigazda lenne az Európa Kupában a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Az európai szövetség kisorsolta a férfi asztalitenisz Európa Kupa csoportkörének sorsolását. A BL-től búcsúzó Székelyudvarhelyi ISK-SZAK jelezte, megrendezné a 16 csapatos tornát.

Kupameccsek és US Open, idegenben játszik az FK Csíkszereda – a szerdai sportműsor

Megkezdi szereplését a Román Kupa csoportkörében az FK Csíkszereda, első kiszállást online követhetjük, miközben folytatódnak az US Open küzdelmei. A női röplabda Eb-n negyeddöntőket rendeznek, este pedig a Bayern München is pályára lép.

„A közönséget jobban sajnáltam, mint saját magamat” – Kádár László rengeteget kapott a budapesti versenytől

Eddigi pályafutása legnagyobb győzelmét ünnepelte Kádár László a budapesti Hungarian Darts Trophy keretében, a marosvásárhelyi játékos rögtön megnyerte első PDC-mérkőzését. A rangos verseny után nyilatkozott a Székely Sportnak.

Újabb rangos díjat nyert Magyarországon a Bölöni-film

A bemutatása óta több rangos szakmai és közönségdíjat is elnyert Kollarik Tamás és Szabó Attila alkotása, a Bölöni, az erdélyi legenda. Ezúttal a Veszprém-Balaton Filmpiknik keretében az egész estés mozifilmek között bizonyult a legjobbnak.

Rajtol a Román Kupa csoportköre, Sepsi OSK–Kolozsvári CFR párharc a programban

Az első játéknapot rendezik a Román Kupa főtábláján, a keddi programból kiemelkedik a Sepsi OSK–Kolozsvári CFR párharc. Képernyőre kerül egy német kupameccs is, új forduló kezdődik a női kézibajnokságban, folytatódik a La Vuelta és az US Open.

A földharc új királya: Barbocz Mátyás megállíthatatlan a küzdősportok világában

Európa-bajnoki aranyéremmel koronázta meg eddigi pályafutását a háromszéki Barbocz Mátyás. A 20 éves dzsudoka elképesztő áldozatok után ért fel a csúcsra.

A BL-től búcsúzott, a nemzetközi porondtól nem a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Mindhárom mérkőzését elveszítette a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája első körében a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK. A székelyföldiek az Európa Kupában folytatják a nemzetközi szereplésüket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!