A magyarországi Újfehértón megrendezett versenyen, ahol több mint 2000 táncos lépett parkettre, a Step Dance a modern táncok és trendi táncok műfajban versenyzett, középhaladó és profi kategóriában.
A gyerek korosztályban (8-10 évesek csoportjai) négy produkció (Jel, Kezdet, Szavak és Ori és című koreográfiák) egyaránt a legmagasabb, azaz kiemelt arany minősítést kaptak a zsűritől. A Táncoló talpak pedig arany minősítést érdemeltek ki.
A junior korosztályban (13-16 évesek formációi) az Újjászületés és Ébredés című táncok is kiemelt aranyat nyertek, a Lukács Ágnes és Salamon Kata duó az örökkévalóság című tánccal kapott kiemelt aranyat, ahogy a felnőtt (16-25 évesek) mezőnyben a Pandora és az Ott leszek is.
Mindemellett összesítésben kategóriájuk legjobbja lett az A kezdet, az Ébredés, az Ott leszek és a Pandora című tánc is, míg az Ori a legjobb koreográfia díjat érdemelte ki.
A Step Dance-é lett a verseny legfontosabb díjai közül még a legjobb koreográfusnak járó, és a legeredményesebb tánciskola díj is, valamint a Top 3 tánciskola díjat is átvehették.
Páll Gabriella, a táncegyüttes vezetője és koreográfusa természetesen büszke az elért eredményre. Az együttese több év óta nem szerepelt táncversenyeken, inkább gálaműsorokkal szerepeltek a közönség előtt. Inkább az volt a cél, hogy mindenki fellépési lehetőséget kapjon, mintsem, hogy néhány táncost kiemeljenek és azokkal külön versenyezzenek.
Amikor mi mások világszínvonalú produkcióit nézzük, csendben magunkban elmondjuk, hogy bizony mi is jó szinten állunk. De amíg ezt nem mondta ki egy szakmai zsűri kicsit bizonytalan voltam ebben. Talán a maximalizmusom miatt, de mindig a hibákat figyeltem, és azt, hogy miben lehetne még javítani” – fogalmaz Páll Gabriella.
A Step Dance évekkel ezelőtt mindig sikerrel szerepelt a versenyeken és most (az eredmények bizonyítják) átütő sikerrel tért vissza a versenyek világába. Ez most új motivációt és lelkesedést ad a folytatáshoz, ezentúl igyekeznek minél több rangos versenyen jelen lenni. „A legmagasabbra akarunk feltörni” – szögezi le Páll Gabriella.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!