A klub hivatalos honlapján megjelent információk szerint az SZKC a felkészülési időszak utolsó harmadába lépett, hiszen bő két hét múlva, szeptember 3-án a CSM Focșani elleni hazai mérkőzéssel elrajtol a bajnokság a csapat számára. Az elmúlt hét végén rendezett, hazai sikerrel véget ért Székelyudvarhely Kupát követően a héten a szintén élvonalbeli HC Vaslui csapatával méri össze erejét a KC.
A klub vezetősége mindkét mérkőzést Udvarhelyen szerette volna lebonyolítani, azonban a városi sportcsarnok és a Rákóczi Center elfoglaltsága miatt más helyszínt kellett keresniük, így a választás a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénára esett.
A megyeszékhelyen már pályára lépett a KC, a tavalyi szezonban a Tordai Potaissa elleni hazai találkozót ott rendezték. A HC Vaslui elleni meccsek időpontjai szombaton 18 óra, illetve vasárnap 12 óra. A találkozókra a belépés díjtalan.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!