Sinka Szabolcs, az esemény főszervezője elmondta, hogy a Koka's Molekula Kupa idei kiírására a hazaiak mellett további versenyzők érkeznek Ukrajnából és a Moldova Köztársaságból. Öt korosztály – U15, U13, U11, U9 és U7 – számára rendezik a kupát, lányok és fiúk is tatamira lépnek. Az előzetes jelentkezések szerint több mint 400-an érkeznek Székelyföldre.
„Mivel szombaton van a Judo Világnapja különös nap lesz számunkra, és ebből az alkalomból minden sportbarátot nagy szeretettel várunk az Erőss Zsolt Arénába. A verseny délelőtt 9 órakor kezdődik, és a belépés ingyenes” – mondta el Sinka.
Hozz egy barátot!
A hagyományok szerint a sportág alapítójának, a japán Kano Dzsigoro (Jigoro Kano) professzornak születésnapján, október 28-án tartják meg minden évben a Judo Világnapját. A Nemzetközi Cselgáncs-szövetség (IJF) kihirdette, hogy a Judo Világnapja 2023-ban a Hozz egy barátot (Bring a friend) üzenetét hordozza. Az IJF – és annak valamennyi tagszövetsége – arra ösztönzi a klubokat, hogy népszerűsítsék a Dzsúdó Világnapját saját köreikben.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!