Igazi sportcsemegét ígér a spanyol válogatott szereplése október 29-én és 30-án. A román nemzeti együttes meghívásának tesz eleget a világ egyik legsikeresebb teremlabdarúgó-csapata, két barátságos találkozót játszanak Székelyföldön.
A brazil után a legtöbb trófeát gyűjtötte be nemzetközi tornákról Spanyolország: világbajnokságon eddig ötször játszott döntőt, kétszer meg is nyerte. Európában abszolút rekorder az eddigi tizenegy Eb-ből hetet megnyert, és a többi négy kontinenstornán is rendre a dobogón zárt. A legutóbbiról ezüstéremmel tért haza.
A találkozókat szervező Román Labdarúgó-szövetség (FRF) úgy szerette volna, hogy az első összecsapás helyszíne a székelyudvarhelyi városi sportcsarnok, a másodiké pedig a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna legyen. Csakhogy ez a napokban megváltozott, nem viszik Csíkszeredába a mérkőzést.
Annak jártunk utána, miért nem lesz barátságos találkozó a megyeszékhelyen. Először Lászlófy Botondnál, az Erőss Zsolt Aréna ügyintézőjénél érdeklődtünk „Elöljáróban kiemelem, nagy esemény lenne a spanyol futsalválogatott csíkszeredai szereplése, nem mindennapi meccset láthatna a sportkedvelő közönség. Pár nappal ezelőtt megkerestek telefonon a szakszövetségtől, arról értesítettek, hogy október végén az Erőss Zsolt Arénában rendeznék a Románia–Spanyolország barátságos teremlabdarúgó mérkőzést.
Elmondtam, hogy a sportcsarnok a csíkszeredai önkormányzat ügykezelésében van, létezik egy tanácsi határozat ennek működésére, és ezt nem léphetem túl. Azt nem kérdezték, hogy foglalt vagy sem a csarnok. Kifejtettem, az Erőss Zsolt Aréna bérlése során vannak lépések, amelyeket be kell tartani, és a polgármesteri hivatalhoz irányítottam őket. Kértem, járják végig ennek az útját, főleg, hogy belépőket is szeretnének árusítani. Azóta nem keresett meg senki.”
Ezt követően Görbe Walter, az Imperial Wet tulajdonosa megkeresésünkre kifejtette, nem értett egyet a szövetség álláspontjával. „Székelyföldön és Közép-Erdélyben nagy népszerűsége van a teremlabdarúgásnak, sok csapat szerepel ebből a régióból román bajnokságban, a vidék sportszerető emberei megérdemlik, hogy válogatott mérkőzést láthassanak. A csíki, gyergyói, udvarhelyi, háromszéki és Maros megyei barátaim, ismerőseim körében végzett felmérés szerint telt házas mérkőzés lenne.
– összegzett. A szakszövetség nem várt tovább, eldöntötte, mindkét román–spanyol mérkőzésnek a helyszíne Székelyudvarhely lesz. A kezdési időpont még nem végleges, jelenleg folynak a tárgyalások, hogy a Pro X tévétársaság közvetíti-e a párharcot.
A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.
A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!