A viadalon részt vett a Tusnád Drag Cycling Team együttese is, a székelyföldi csapatból összetettben a két argentin idegenlégiós szerepelt a legjobban, Lezica Facundo a 17., Ruben Ramos pedig a 24. helyen végzett. Az orosz Leonyid Krasznov a 47., Novák Károly Eduárd pedig a 75. helyen zárta a vetélkedőt.
A verseny szerepelt a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) naptárában, így a Tour de Hongrie mellett a másik többnapos, UCI-kategóriás országúti kerékpáros viadal Magyarországon.
A romániai kerékpáros körversenyek történetében most először egy amerikai együttes is benevezett a második Bihari Kerékpáros Körversenyre, amelyet június 1. és 4. között rendeznek, összesen két pro-kontinentális, nyolc kontinentális, három országos és tizenkét klubcsapat részvételével.
Köztük lesz a tavalyi győztes Androni Sidermec Bottechia alakulata is, ugyanakkor a sárga trikót tavaly magára öltő kolumbiai Egan Bernal azóta eligazolt tőlük, így címvédés biztosan nem lesz.
„De lesznek más kiváló sportolók, akik a végső sikerért fognak harcolni” – biztosított mindenkit csütörtöki sajtótájékoztatóján a versenyigazgató Ioan Sabin Andoniu. Megjegyezte, a rajthoz álló versenyzők listáját csak később véglegesítik,
de előzetesen Novák Károly Eduard is, a Román Kerékpárszövetség elnöke is jelezte részvételét.
Ő, mint ismeretes, a Tusnád Cycling Team színeiben indulhat el, míg a másik romániai csapat a Bihar megyei sportolókat is foglalkoztató Steaua együttese lesz. Mellettük magyarországi, bolgár, amerikai, cseh, görög, osztrák, szlovák, olasz, szerb, moldovai, ukrán és török alakulatok sportolóit várják.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!