A koronavírus miatt tavaly elmaradtak a nagyobb európai megmérettetések, ezt próbálta helyettesíteni ez az online verseny, megmozgatva a malomjátékosokat.
Első helyezést holtversenyben a csíkszeredai Sánta Elemér, a bukaresti Cristian Ionuți, valamint két magyarországi versenyző, Szebeni Márta és Volmán Ferenc ért el. Második helyen Bándi György végzett.
A székelyföldi játékosok további helyezései: Kolozsi János 3. hely, Vitán István és Csűrös László egyaránt 6. hely.
A sportággal kapcsolatos hír, hogy a 3. Parázska Kupa küzdelmeit október közepén szeretnék megrendezni Csíkszeredában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!