Hirdetés

Két aranyéremmel tette le a névjegyét a Román Kupában a Godako

Továbbra is remekelnek a Godako ökölvívói
Fotó: Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub

Csiki Róbert első felnőtt országos aranyérmét szerezte meg, Buzás Róbert pedig az U19-es korosztályban utasította maga mögé a teljes mezőnyt. Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub látványos teljesítményt tett le az asztalra az egyik legfontosabb romániai versenyen.

2026. április 06., 14:53

Az utóbbi években szinte kizárólag a magyarországi versenyrendszerben szerepelt a gyergyószentmiklósi központtal működő Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub, ám a felnőtt és az U19-es Román Kupában újra berobbantak a hazai élmezőnybe – két aranyéremmel és további dobogós helyezésekkel mutatták meg, hogy mit is tudnak.

A felnőttek 65 kilogrammos súlycsoportjában Csíki Róbert kiemelkedő teljesítménnyel hódította el az aranyérmet Brăilán. A döntőben a súlycsoportja első számú válogatott kerettagjának számító és a házigazda városból származó Bacila Ștefan várt rá. Az EGÖSK beszámolója szerint Csiki az első menetben tiszta, pontos találataival egyértelmű fölényt harcolt ki, amit az 5–0-s pontozás is tükrözött. Továbbra is higgadtan bokszolva uralta a mérkőzést, majd a záró menetben egy kiváló jobb felütéssel végleg lezárta a küzdelmet, ellenfelét kiszámolták. Csíki három győztes mérkőzéssel, magabiztosan szerezte meg az aranyérmet.

Hirdetés

Huszár Árpád vezetőedző szakmai értékelése jól rávilágít a teljesítmény értékére: Csíki végig koncentrált maradt, mérkőzésről mérkőzésre fejlődött, és képes volt akaratát érvényesíteni a kötelek között.

•  Fotó: Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub Galéria

Fotó: Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub

Az ifjúsági mezőnyben hasonlóan komoly teljesítmények születtek. A 70 kilogrammos súlycsoportban – ahol 29 induló neve szerepelt a sorsolásban – Búzás Róbert igazi maratoni menetelést mutatott be. Hat nap alatt öt mérkőzést nyert meg, ami nemcsak fizikai, hanem mentális szempontból is nagyon kemény terhelést jelent.

Az elődöntőben egyhangú pontozással diadalmaskodott, majd a fináléban Mustea Adrian ellen is domináns, kontrollált bunyót mutatva szerezte meg az aranyérmet.

„Edzőként, úgy gondolom, hogy ez a teljesítmény kiemelkedő. Ilyen esetben a megterhelés nem csak fizikai szintre vetül ki a versenyzőkre, hanem mentálisan is. Robika szépen kezelte az akadályokat, és az utasításokat betartva sikerült minden meccsen jó mentális és fizikai formát nyújtania” – mondta tanítványáról Huszár Árpád.

•  Fotó: Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub Galéria

Fotó: Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub

Az EGÖSK további versenyzői is bizonyították felkészültségüket. Csillag Szabolcs egy rendkívül szoros mérkőzésen maradt alul az elődöntőben, így bronzéremmel zárta a tornát. Bogyor Dávid veresége számos kérdést vet fel. Elődöntős ellenfele kétszer is szabálytalankodott, és ugyan még a vezetőbírót felfüggesztették, az ellenfelet nem zárták ki. Így Dávid szintén bronzéremmel fejezte be a versenyt. Kabucz Sebestyén, Fazakas István és Kosztándi Márk ötödik helyezettként zárták a viadalt.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megütötték a kiállított játékost Agyagfalván, kizártak egy csapatot a Hargita megyei focibajnokságból

Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.

Magyarellenes hangulatban csak kapufáig jutott a Sepsi OSK (videóval)

Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Krónika

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ez is érdekelheti

Tuzson Ágnes nem ismer lehetetlent – út a fogorvosi praxistól a hawaii-i világbajnokságig

Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.

A bajnokot fogadja az FK Csíkszereda – vasárnap a tévében

A bajnoki címvédő U Craiovát fogadja az FK Csíkszereda vasárnap késő délután a labdarúgó Szuperligában. Pályán a Juventus és a Milan a Serie A-ban, a női kézi BL-ben a Beszterce és a Bukarest is játszik, a Forma–1 mezőnye Szingapúrban versenyez.

Nagyüzem a focipályákon, Forma–1 és kézilabda – a szombati sportműsor

Sűrű szombat vár a sportrajongókra: egész nap rangadók követik egymást a topligákban, Szingapúrban sprintfutamot és időmérőt rendeznek a Forma–1-ben, este pedig női és férfi kézilabda-BL-meccsek is képernyőre kerülnek.

Sepsi OSK–Dinamo és női vb-pótselejtezők – a pénteki sportműsor

Hazai pályán fogadja a Dinamót a Sepsi OSK a Szuperliga 11. fordulójában, előtte a Vajdahunyadi Corvinul és a Voluntari játszik. A női vb-pótselejtezőn Románia Norvégiával, Magyarország Hollandiával találkozik, a Bundesligában Dortmund–Bremen.

Kolozsvári fociderbi és kézilabda-BL – a csütörtöki sportműsor

Kolozsvári CFR–Kolozsvári U mérkőzést pótolnak a labdarúgó Szuperligában. A 2. Ligában Temesvár–Steaua összecsapást rendeznek. A Dinamo a Barcelonához látogat a kézilabda Bajnokok Ligájában.

Tovább terjeszkedik a Góbék Teqball Team, a szezon legkeményebb versenyei következnek

Mozgalmas időszakot zárt a Góbék Teqball Team: az elmúlt egy hónapban négy településen rendezett nemzetközi tornát. A klub már a székelyföldi régión kívül is terjeszkedik, miközben a sportolókra a szezon végén komoly kihívások várnak.

A legjobb nyolc közé jutás a tét a marosvásárhelyi női röplabdacsapatnál

Hétvégén elkezdődik a női röplabda A1 osztály 2026–2027-es idénye, a mezőnynek ismét tagja a Marosvásárhelyi CSU Medicina. A biztos bennmaradás kiharcolásához az együttesnek a legjobb nyolc között kellene zárni a bajnokságot.

Lajos Sándor nyerte a 14. székelyudvarhelyi teniszbajnokságot

Kedden ért véget a 14. székelyudvarhelyi amatőr teniszbajnokság. A férfiaknál 18-an, a nőknél heten indultak, és az idei kiírásban először a sportággal éppen ismerkedő amatőr kezdők számára is külön csoportot alakítottak ki.

Éremeső Szászrégenben, 38 dobogós helyet szereztek a háromszéki karatékák

Harmincnégy versenyzővel vett részt a szászrégeni Master Cupon a Sport-All Sport Club, amely összesen 38 érmet gyűjtött: 17 aranyat, 11 ezüstöt és 10 bronzot. Többen két korosztályban is dobogóra állhattak.

Kolozsvár és Nagyvárad a kosárkupákban, Veszprém a kézi BL-ben – a szerdai sportműsor

Szerdán két erdélyi kosárcsapat lép pályára az európai kupákban: a Kolozsvári U a Reyer Veneziát, a Nagyvárad a Fribourg Olympicot fogadja, míg a kézilabda Bajnokok Ligájában a Veszprém a Partizan Belgrád vendégeként játszik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!