Kiemelkedő eredményekkel tért haza az otopeni-i, az ifjúságiak és felnőttek számára kiírt országos úszóbajnokságról a VSK Csíkszereda együttese, amely nyolc sportolóval képviseltette magát a rangos megmérettetésen. A csíkiak az ifjúsági 1-es és 2-es korosztályban álltak rajthoz, és több döntős helyezés mellett három bronzéremmel gazdagították éremgyűjteményüket.
A legeredményesebb versenyzőnek Bencze-Biblia Zselyke bizonyult, aki kiváló formában versenyzett, és három alkalommal is dobogóra állhatott.
A zárónapon 1500 méter gyorson szerzett bronzérmet, ezzel teljessé téve éremsorát, hiszen korábban 400 és 800 méter gyorson is harmadik helyen végzett.
Zselyke teljesítményének értékét tovább növeli, hogy több versenyszámban is javítani tudott egyéni legjobbján az 50 méteres medencében.
Emellett 200 méter gyorson döntőbe jutott, ahol szintén időeredményén javítva a hatodik helyen zárt.
A döntőkben további VSK-s sportolók is érdekeltek voltak: Kajtár Fanni 200 méter mellen jutott fináléba, ahol a 13. helyen végzett, míg Incze Boglárka 200 méter pillangón szerepelt döntőben.
A csíkszeredai együttes tagjai: Bencze-Biblia Zselyke, Incze Boglárka, Márton Anna, Gidró-Máté Dorka, Kajtár Fanni, Benkő Barna, Krézsek Hunor és Marius Crăciun. A csapat felkészítését Orbán-Trandafir Norbert irányította.
Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.
Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!