Három sportoló képviselte Csíkszeredát a brăilai ifjúsági ökölvívók bajnokságon, az U16-os korosztályban Hella Dávid és Szőcs Bence a VSK Csíkszereda színeiben lépett szorítóba, a Bene Regaz SE-t pedig a gyimesfelsőloki Gábor Márk képviselte. A három sportoló erőnléti felkészülését Orbán Attilával végezte, a bajnokságra pedig nevelőedzőjük, Tódor Loránd kísérte el.
Közülük a 46 kg-os súlycsoportban versenyző Szőcs szerepelt a legjobban, bejutott az elődöntőbe, ahol azonban a háromszoros bajnok és Román Kupa-győztes, a korosztályos válogatott keretének tagja, Nicholas Boncu pontozással legyőzte őt, így Szőcs bronzéremmel térhetett haza, a verseny végén felállhatott a dobogó harmadik fokára.
Idén ősszel ez már a második bronzérem a csíki ökölvívóknak.
Szeptemberben, Năvodari-on, egy másik Tódor-tanítvány Sánta Júlia (51 kg, Bene Regaz) lett harmadik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!