Hirdetés

Csíkborzsova felkerült az atlétika térképére

Egy kis székelyföldi település nagy futóversenye
Fotó: Csíkborzsovai maraton

2026. április 30., 17:22

Harmadik alkalommal rendezik meg szombaton, május 2-án a Csíkborzsova Maratont, amelyre már több mint 300-an neveztek. A rendezvény nemcsak sportesemény, hanem közösségi ünneppé is vált.

2026. április 30., 17:22

Egyre nagyobb érdeklődés övezi a csíkborzsovai maratont, amelyet idén már harmadik alkalommal szerveznek meg, és amely mára a térség egyik jelentős szabadidősport eseményévé nőtte ki magát.

Az ötletgazda és főszervező, Szatmáry Zsolt Domokos szerint a kezdeményezés évről évre fejlődik: az első két kiírás sikere után most már egyértelműen érződik, hogy a versenynek komoly jövője van. „Folyamatosan nő az érdeklődés, egyre többen jönnek, és ez megerősít bennünket abban, hogy érdemes folytatni” – fogalmazott.

Csíkborzsova közigazgatásilag Szépvízhez tartozik •  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Csíkborzsova közigazgatásilag Szépvízhez tartozik
Fotó: Kristó Róbert

Hirdetés

A rajt a csíkborzsovai kultúrotthonnál lesz, az útvonal pedig a község három települését köti össze: Csíkborzsovát, Csíkszentmiklóst és Szépvízt, majd a Vásárúton tér vissza a rajt helyszínére, ahol a cél is lesz. A változatos pálya nemcsak erőnléti kihívást jelent, hanem látványos környezetet is kínál a résztvevőknek.

A kiírás szerint több táv vár a futókra: klasszikus maraton (42,195 km), félmaraton (21 km), 10 km-es verseny, 10 km-es cross, valamint családi futás is szerepel a programban. A leghosszabb táv rajtja reggel 8 órakor lesz, ezt követően félóránként indítják a különböző futamokat, hogy elkerüljék a zsúfoltságot.

A verseny iránti érdeklődés már most meghaladta a 300 főt, és a helyszíni nevezésekkel ez a szám tovább növekedhet. A résztvevők nemcsak a környékről érkeznek: Brassó, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Kolozsvár és Beszterce felől is szép számban neveztek, sőt Magyarországról is jönnek futók.

•  Fotó: Csíkborzsovai maraton Galéria

Fotó: Csíkborzsovai maraton

A szervezést a SIC-Szépvíz Karate-Do Sportklub vállalta magára, amely lelkes csapattal dolgozik azon, hogy a rendezvény gördülékenyen zajljon. Külön hangsúlyt fektettek arra is, hogy a község lakóit bevonják: arra kérik a helyieket, legyenek tekintettel a versenyzőkre, és segítsék a zavartalan lebonyolítást.

A maraton egyik legnagyobb hozadéka, hogy Csíkborzsova neve egyre ismertebbé válik. „Sokan korábban nem is hallottak a településről, most viszont már naponta mondják: megyünk Borzsovába maratonra. Ez számunkra hatalmas öröm” – emelte ki a főszervező.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Nem aprózza el a FIFA: hatalmas összeget kereshet Kovács István a világbajnokságon

Kovács István zsinórban másodszor szerepel a labdarúgás legrangosabb eseményén, a világbajnokságon. A nagykárolyi játékvezető már a tornán való részvételéért is jelentős összegre számíthat, a további jelölésekkel még tovább növelheti bevételeit.

Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

`
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Krónika

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!

Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Bronzéremmel zárta a veterán asztalitenisz-vb-t Fejér-Konnert András

A június 7–12. között Dél-Koreában megrendezett veterán asztalitenisz-világbajnokságon Fejér-Konnert András több versenyszámban is asztalhoz állt a 60 év felettiek korosztályában, és végül egyéniben bronzéremmel zárta a tornát.

Pályán a németek és a hollandok, BL-döntő és Spanyol Nagydíj – vasárnap a tévében

A német és a holland válogatott is bemutatkozik a labdarúgó-világbajnokságon, folytatódik a Le Mans-i 24 órás verseny, az F1 mezőnye Barcelonában versenyez, döntőt játszanak a férfi kézilabda BL-ben, a röplabda-válogatottak az Európa Ligában szerepelnek.

Mozgás Éjszakája: számos sportág közül választhatott a több száz résztvevő – videó

Székelyudvarhely idén először csatlakozott a Mozgás Éjszakája programsorozathoz, péntek este megtelt élettel a városi minifocipálya.

Molnár Ede: minden érem egy újabb küzdelem kezdete

Újabb Európa-bajnoki éremmel gazdagította pályafutását Molnár Ede. A sepsiszentgyörgyi kerékpáros a törökországi Sakaryában megrendezett Cross Country Eliminator (XCE) kontinensviadalon a harmadik helyen végzett.

Megmozdult Székelyudvarhely a Mozgás Éjszakáján

Először rendezték meg Székelyudvarhelyen a Mozgás Éjszakáját, csatlakoztak az egyazon időben közel 100 helyszínen zajló eseményhez. Elmondható, hogy ez alkalommal valóban megmozdult a város.

A bemelegítő szezon után jövőre előrébb végezne a marosvásárhelyi vízilabdacsapat

Kizárólag helyi játékosokra alapozva tisztesen helytállt a férfi élvonalbeli vízilabda-bajnokságban a Marosvásárhelyi VSK-Mureșul. A csapatkapitány Rudnyánszky Zalánnal értékeltük a szezont.

Éjszakai fejlámpás futás és sportdömping: először csatlakozik Székelyudvarhely a Mozgás Éjszakájához

Székelyudvarhely idén először csatlakozik a Mozgás Éjszakája programsorozathoz, amely pénteken közel száz helyszínen mozdítja meg egyszerre a sport és az aktív életmód kedvelőit. Egy teljes estén át a mozgásé és a közösségi élményeké lesz a főszerep.

Bemutatkozik a másik két házigazda is a világbajnokságon

Pénteken este Kanada, szombaton hajnalban az Egyesült Államok is bemutatkozik a labdarúgó-világbajnokságon. A Ferencváros női vízilabdacsapata döntőt játszik a Bajnokok Ligájában, tenisz, röplabda, motorversenyzés és kerékpározás egészíti ki a műsort.

Mexikó–Dél-Afrika párharc nyitja a világbajnokságot – a csütörtöki sportműsor

Kezdetét veszi a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, a nyitómérkőzésen Mexikó és Dél-Afrika csap össze. A programban szerepel még tenisz, kerékpár, vízilabda, golf és a Le Mans-i 24 órás verseny is.

Újraindult a csíkszeredai női röplabda utánpótlás-nevelés

Toborzóval, heti három edzéssel és két felkészülési tornával indult újra a női röplabda utánpótlás-nevelés Csíkszeredában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!