Hazai pályán is nagyot harcolt a Progym. Galacon pénteken sikerült nyerniük a gyergyóiaknak, így saját közönségük előtt sem akartak leégni. Jól is kezdődött a meccs, hiszen Pavlo Boriszenko a 4. percben előnyhöz juttatta a piros-fehéreket.
Donatas Kameliauskas egyenlített a második harmadban, és mivel egy-egy gól született az első két játékrészben, az utolsó felvonás döntött.
Vaclav Novak találatával a gyergyóiak kerültek ismét előnybe, de nem sokkal később a litván Kameliauskas válaszolt rá.
Ekkor jött a hazaiak megmentője, Nikita Bucsenko, aki a hátralévő időben kétszer is eredményes volt, így a Progym otthon tartotta a három pontot.
Érdekesség, hogy a gyergyóiaktól ugyanazok a játékosok szerezték a gólokat, mint a pénteki meccsen (Boriszenko és Novak 1–1, Bucsenko 2), csak ezúttal Goga Attila nem tudott betalálni volt csapatának.
Galac együttese rosszul járt a két vereséggel, mivel a Steaua mindkét papírforma-mérkőzést megnyerte a Sportul Studențesc ellen, 10–3-ra és 17–2-re, így Catrinoiék megelőzték a Dunăreát, azaz jelenleg ők állnak a rájátszásba jutást jelentő helyen.
Nincs sok idő a pihenésre, hiszen hétfőn este újabb meccset játszik a Progym, vendéglátója az a Brassói Corona lesz, mely épp a piros-fehérek pozíciójára, azaz a ranglista második helyére pályázik.
Román jégkorongbajnokság, alapszakasz, vasárnapi meccs:
Gyergyószentmiklósi Porgym–Galaci Dunărea 4–2 (1–0, 0–1, 3–1),
gólszerzők: Pavlo Boriszenko (4.), Vaclav Novak (44.), Nikita Bucsenko (48., 59.), illetve Donatas Kameliauskas (28., 47).
Kapura lövések: 34–29.
Kiállítások: 4 és 6 perc.
A másik két hétvégi meccs:
Bukaresti Steaua–Bukaresti Sportul Studențesc 10–3 (3–1, 5–2, 2–0)
Bukaresti Sportul Studențesc–Bukaresti Steaua 2–17 (1–4, 0–8, 1–5).
Az alapszakasz hátralevő találkozóinak programja:
Hétfő: Brassó–Progym (18.30).
Február 13. (kedd): Brassó–Progym (18.30).
Február 15. (csütörtök): Dunărea–Brassó (18.30).
Február 16. (péntek): Dunărea–Brassó (18.30).
Február 17. (szombat): Brassó–Sportul (18.30).
Február 18. (vasárnap): Brassó–Sportul (11.30).
Február 19. (hétfő): Brassó–Steaua (18.30).
A román jégkorongbajnokság állása:
1. Csíkszeredai Sportklub 80 pont (30 mérkőzés)
2. Gyergyószentmiklósi Progym 54 (28)
3. Brassói Corona 50 (23)
4. Bukaresti Steaua 33 (29)
5. Galaci Dunărea 32 (28)
6. Bukaresti Sportul Studențesc 0 (28).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!