A nők kupadöntőjét Ploieşti-en rendezték, ahol a jelentősen megfiatalított marosvásárhelyi gárda uralta a küzdelmeket, nagy fölénnyel előzte meg a második helyezett Bukaresti Rapidot. A csapatsiker mellett az Elektromaros tekései még két bronzérmet szereztek, Maria Ciobanu egyéniben és Seres Bernadettel párosban is harmadik lett, mindkét versenyző még ifjúsági korosztályú.
A férfiak megmérettetése Kolozsváron zajlott, itt a házigazda Kolozsvári CFR győzelméhez nem fért kétség, mögötte pedig mindkét marosvásárhelyi csapat dobogós lett, az Elektromaros játékosai megelőzték a Városi Sportklubot. Utóbbi színeiben Szász Tibor Levente és Fekete Hunor a párosok versenyében a harmadik helyen zártak.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!