Hirdetés

Buzăuban maradtak a pontok

Szinte vadonatúj sportlétesítményben csapott össze a két együttes
Fotó: Facebook

2017. március 14., 10:26

Fordulatos meccset játszott vasárnap este az Inter Gyergyó a teremlabdarúgó 2. Ligában. A 16. fordulóban a Fortius Buzău vendégeként léptek pályára a gyergyószentmiklósi futsalosok.

2017. március 14., 10:26

A korábbi sikeres meccsek után a győzelem reményében utaztak Buzăuba az interesek a hétvégén. A gyergyói csapatnak minden pontra szüksége van a nem túl fényes szezonkezdés után, ám ezúttal nem volt sikeres a kiszállás.

A Fortius egy nemrég felavatott csarnokban látta vendégül a gyergyóiakat, a meccsre még a Román Labdarúgó-szövetség elnöke, Răzvan Burleanu is meghívást kapott a szövetség számos más tagjával együtt.

Hirdetés

Rögtön a mérkőzés elején vezetést szerzett a buzăui együttes, azonban a gyergyói válasz sem váratott sokat magára, s a félidő végéig a fordítás is sikerült, így egygólos vendégelőnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidőt ismét álmosan kezdte az Inter, a Fortius pedig gyorsan egyenlíteni tudott, majd át is vette a vezetést. A sorozatos interes támadás meghozta gyümölcsét, előbb egyenlített ifj. Nagy Zsolt csapata, majd ismét előnybe került. Az öröm azonban ezúttal sem tartott sokáig. A gyergyói védelem hibáit kihasználva sorozatban három gólt vágtak a házigazdák az Inter hálójába, 6–4-re fordítva így az eredményt.

Kockáztatott a gyergyói gárda, de a vészkapusos taktika eredménye számos kimaradt helyzet lett, és egy-egy gól mindkét oldalon, így végül két góllal maradtak alul a zöld-narancsok. Az interesek számára most szabad hétvége következik, március 25-én, szombaton pedig a Brassói Blue Angel látogat a gyergyószárhegyi sportcsarnokba.

Új helyszínen játszik az Imperial

Csíkszereda csapata számára szombaton, március 18-án folytatódik a 2. Liga küzdelemsorozata. Görbe Walter tulajdonos-edző csapata a 13. fordulóban a Futsal Ceahlăul Piatra Neamț együttesét fogadja. A mérkőzést szombaton délután 4 órától rendezik, de ezúttal nem az Erőss Zsolt Arénában, hanem a Márton Áron- és a Segítő Mária gimnáziumok mögötti, Kós Károly utcai sportcsarnokban. A mérkőzésre ingyenes a belépő.

Teremlabdarúgás, 2. Liga, 16. forduló:
Buzăui Fortius–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó 7–5 (1–2),
a gyergyói gólszerzők: Kostandi Mihai 2, Cioată Flavius 2 és Péter András 1 gól.

További mérkőzések:
Brassói Blue Angel–Segesvári Pro-Tineret 3–10 (0–3)
Luceafărul Buzău–Bukovina Vîcov 8–7 (4–3)
Csíkszeredai Imperial Wet–Futsal Ceahlăul Piatra Neamț – szombaton 16 órától.
Brassói Colțea–Temesvári Informatica – halasztva.

Ranglista:
1. Imperial Wet 30 pont (12 mérkőzés/110–31-es gólkülönbség)
2. Brassói Colțea 30 (12/99–63)
3. Futsal Ceahlăul 27 (12)
4. Luceafărul Buzău 19 (12/78–70)
5. Fortius Buzău 19 (13/79–78)
6. Temesvári Informatica 16 (11)
7. Bukovina Vîcov 15 (12)
8. Segesvári Pro-Tineret 13 (12)
9. Inter Gyergyó 12 (13)
10. Brassói Blue Angel 0 (13).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!