Hirdetés

Büszkék a múlt évi eredményeikre az ISK-FSK asztaliteniszezői

Tizenöt éve várt sikert ért el az ISK-FSK felnőtt csapata: Cservik, Fejér-Konnert, Tamás, Kádár és György
Fotó: Erdély Bálint Előd

2018. január 05., 10:21

Mozgalmas, eredményekben gazdag évet tudhat maga mögött a Székelyudvarhelyi ISK-FSK asztalitenisz-csapata. A leghangosabb sikert természetesen a felnőtt együttes érte el, amikor feljutott az országos bajnokság első osztályába, a Szuperligába. Az utánpótlás is jól teljesített, a fiatalok hozták a várt eredményeket. A részletekről György István asztalitenisz-edzőt kérdeztük.

2018. január 05., 10:21

– A tavalyi év legnagyobb sikere volt, hogy márciusban feljutott a csapat a Szuperligába. Hogyan élték meg ezt?

– Ez egyértelműen az utóbb tizenöt év legkiemelkedőbb eredménye, egy olyan szezont sikerült végigvinnünk, melynek során tökéletesen összerázódott a csapat. Először kerültünk elődöntőbe, és rögtön sikerült kiharcolni a feljutást, ami teljesen megérdemelt volt. Korábban többször is közel voltunk a rájátszáshoz, végül nem értünk oda. Nagyon örvendtünk, hogy sikerült saját játékosokkal kiharcolnunk a feljutást. Szeretnénk meghatározó csapattá válni a romániai elitben.

Hirdetés

– Hogyan értékelné az első fél szezont a Szuperligában?

– Nagyon jól sikerült, hiszen az erőrangsorban mi voltunk az utolsók. A két győzelem, amit Kolozsvár és Craiova ellen szereztünk, illetve az a két meccs, amit Beszterce és Sepsiszentgyörgy ellen engedtünk ki a kezünkből, bizonyította, hogy nem vagyunk alárendelt szerepben. Sőt, ha a következő tornán kijön a lépés és egy kis szerencsénk is lesz, még abban is gondolkodhatunk, hogy megfogjuk a felsőházi rájátszást. A második fordulót február 22–25. között rendezik, hét meccs vár ránk egy hétvége alatt.

– Tavaly ilyenkor gondolta volna, hogy a csapat feljut a Szuperligába?

– Igen. Már többször közel voltunk, de mindig elrontottuk a végét. Mindenki nagyon akarta a sikert, ez látszott is, amikor megnyertük az osztályozót Araddal. A hazai több száz fős közönség is hatalmas tolóerő volt számunkra. A nyáron leigazolt Cservik Krisztián pedig nagyon jó választásnak bizonyult.

Anyagi helyzetünk nem engedte meg, hogy hozzunk még egy jobb játékost, így a folytatásban is ugyanebben a felállásban fogunk játszani, azaz Cservik, Fejér-Konnert András, Kádár Tibor, Tamás Szabolcs és jómagam.

A játékosoknak prémiumot, juttatást is csak akkor tudunk adni, ha még kerül pénzünk, egyelőre nem állunk úgy, hogy havi rendszerességgel fizetést osszunk. A bajnokság élcsapatainak költségvetése legalább tízszerese a miénknek, így leginkább a szív visz előre minket. Az, hogy szuperligásak lettünk, hozhat pozitív változást a jövőben. Amúgy elérhető közelségben van akár az ötödik hely is, ami európai kupaszereplést jelentene. Amikor mondtam a fiúknak, mindenkinek felcsillant a szeme, de akkor csillogna leginkább, ha mindenki normális fizetést kapna. Ám egyelőre nincs akkora támogatottságunk, hogy ezt megtehessük.

– Mindig felvetődik a kérdés, hogy miként lehetne hazacsábítani György Szilárdot.

– Az egyelten oka, hogy Kolozsvárnak játszik, a pénz. Ott normális fizetést kap, mellette pedig egyetemre jár. Szíve szerint nálunk játszana, hiszen a családja is itthon van. Őt csak úgy lehetne hazahozni, ha legalább egy olyan fizetést adnánk, mint Kolozsvár. Ha a csapatunkat erősítené, biztosan harcban lennénk az érmes helyekért.

– Milyen volt élesben ellene játszani?

– Nagyon érdekes volt, mindenki a kettőnk meccsét nézte a csarnokban. Ő hozta a maximumot ellenünk. Mi Kolozsvárnál nem Szilárdot akartuk megverni, hanem a másik két társát, ami végül sikerült is. Amint az anyagi helyzetünk megengedi, leigazoljuk, mivel ő a bajnokság egyik legjobb játékosa. Alexandru Cazacu mellett tavaly is ő volt a legjobb, két-két mérkőzést veszítettek összesen, idén pedig nem akadtak még legyőzője.

Ami az igazolásokat illeti, az év végén megszereztük a kézdivásárhelyi Medvés Antal játékjogát, akivel az ifjúsági és a B divíziós csapatot szeretnénk megerősíteni.

Demeter Hunor Győrbe, Bogdan Sângerozan Dániába, Andrei Pânzar pedig Temesvárra került. Amúgy többen is megkerestek, hogy szeretnének ifjúsági játékosokat igazolni hozzánk, de olyan kiforrott, egészséges csapataink vannak minden korosztályban, hogy maradunk az eredeti felállásban.

– Áttérve a fiatalokra, szinte minden hétvégére jutott egy verseny, és kiemelkedő eredmény is volt bőven.

– Közel ötven versenyünk volt tavaly. Tamás Szabolcs nagyon jó évet zárt, ifjúsági 1-esként a buzăui csapatban kölcsönjátékosként bronzérmet szerzett, akárcsak a magyar bajnokságban párosban, ahol egyéniben ötödik lett. Jenei Barnabás ifjúsági 2-es korosztályban megnyerte a sportiskolás bajnokságot, Bándi Tamásnak van két magyar bajnoki bronzérme az U12-es és U13-as korosztályban. Az év végén pedig Bedő Bálint okozott nagy meglepetést, amikor Szerbiában, a nemzetközi Butterfly Cupon bronzérmet szerzett.

Minden korosztályban szép eredményeket értek el az udvarhelyi asztaliteniszezők •  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Minden korosztályban szép eredményeket értek el az udvarhelyi asztaliteniszezők
Fotó: Erdély Bálint Előd

– Hogyan lehet lemenedzselni egyszerre ennyi korosztályt?

– Testvéremmel, Szilárddal csinálunk szinte mindent. Nagy Feri bácsi nyugdíjasként segít a kezdőkkel, továbbá pár ifjúsági játékos is tart edzést a kicsiknek. Szükségünk lenne még legalább két edzőre, továbbá lassan a termet is kinőttük.

Jelenleg nagyjából negyvenen járnak edzésekre.

A folytonosság az egyik legnagyobb erősségünk. Ha nincs egy olyan generáció, amely húzza előre a következőt, akkor nagyon nehézzé válna a munka. Most jó helyzetben vagyunk, hiszen van kire felnézniük a gyerekeknek.

– Régebben volt egy A divíziós lánycsapata is az ISK-nak.

– Történt egy kimaradás, egyszerűen nem jöttek lányok edzésre, így megszakadt a folyamat. Most, hogy belekezdjünk egy eredményes lánycsapat kiépítésébe, ahhoz legalább tíz év kemény munka lenne szükséges.

– A romániai asztalitenisz nemzetközi szinten is nagy eredményeket ért el tavaly.

– Aki benne van a romániai asztaliteniszben, és látja, miként működik, annak nem meglepő, hogy az Európa-bajnokságon a nőknél Románia legyőzte a három honosított kínaival felállt Németországot.

A romániai asztalitenisz jelenleg a világ élvonalában található, nemcsak felnőtt, hanem ifjúsági szinten is.

Az utánpótlás-világbajnokságon Kína és Japán mögött a fiú- és a lánycsapat is ott végzett az élen, az első nyolcban alig találni más európai országot. Rengeteg munka van az utánpótlás-nevelésben. Előnye, hogy nem importálnak játékosokat. Ennek valahol mi is részesei vagyunk, szerintem nagyon jó úton járunk.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!