Besztercén rendezték az elmúlt héten az U15-ösök országos csapatdöntőjét, illetve egyéni versenyét. A fiúknál az ISK három csapattal nevezett be, a Sebők Márton, Bărdaș Márk, Gelei Kristóf alkotta együttes egészen az elődöntőig menetelt, ahol hatalmas csatában kapott ki a Steauától, így a verseny végén a fiúk felálhattak a dobogó legalsó fokára. A fiatalokat György Szilárd edző kísérte el Besztercére.
„Az első számú együttesünk meglepetésre harmadik lett, ám ha a fiúk által az elmúlt években befektetett munkát nézzük, akkor megérdemelten szereztek érmet. Az ISK második számú csapata is jól teljesített, a nyolcaddöntőig jutottak.
– mondta az ISK asztalitenisz szakosztályvezetője, György István.
Besztercén az egyéni versenyszámokban is remekeltek az udvarhelyi sportolók. Párosban a Sebők Márton–Ianis Gligoraș, valamint a Gelei Kristóf–Bărdaș Márk duó egyaránt a negyeddöntőben szenvedett vereséget, így az ötödik helyen végeztek. Vegyespárosban Gelei Kristóf a zilahi Alexandra Comiathival remek formát mutatott, a nyolcaddöntőig jutottak a népes mezőnyben.
Egyéniben Sebők Márton, Gelei Kristóf, Bărdaș Márk és Bán Tamás selejtezőcsoportját megnyerve jutott a hatvannégyes főtáblára, Gelei és Bán egy fordulón jutott tovább, míg Sebők és Bărdaș a nyolcaddöntőben találkozott erősebb ellenféllel.
„Nagy a valószínűsége, hogy három játékosunk is ott lesz az országos top 16-ban,
– tette hozzá György.
Az U15-ösök országos döntőjén nem vett részt a csapat egyik legnagyobb tehetsége, Toró Dávid, aki Csehországban volt érdekelt az európai szövetség által szervezett ETTU Talent elnevezésű edzőtáborban.
Havirovban az U13-as európai ranglista élmezőnyébe tartozó asztaliteniszezők vettek részt, a fiúknál húszan, míg a lányoknál tizenheten voltak.
Toró kiválóan szerepelt, hiszen amellett, hogy 17 győzelemmel és mindössze két vereséggel megnyerte az Eurotalent Preselection Camp versenyét, a nemzetközi edzőkből álló brigád első helyen válogatta be az ETTU jövő évi fejlesztési programjába.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!