A marosvásárhelyi származású versenyző társával, Elisabeta Samarával előbb a Laura Gasnier és Carole Grundisch alkotta francia párost, majd a Wing Nam–Waj Jam hongkongi duót győzték le. Két nyertes mérkőzésükkel bejutottak az elődöntőbe, és ezzel bebiztosították a bronzérmet.
A legjobb négy között viszont már nem játszottak a kínai Manyu Wang és Juling Zsu ellen, Elisabeta Samara ugyanis egészségügyi okok miatt nem tudta folytatni a versenyt, így kénytelenek voltak visszavonulni.
A női világranglistán 19. helyezett Szőcs Bernadette egyéniben is közel volt az éremszerzéshez, hiszen a tajvani Hszien Cseng és a német színekben játszó, de ázsiai származású Szan Xiaona legyőzésével bejutott a negyeddöntőbe.
Az elődöntőbe kerülésért Szőcs a kínai Csen Meng ellen küzdött meg, és kiválóan kezdett, hiszen megnyerte az első két szettet. Ezután viszont már esélytelen volt, ellenfele ugyanis fordított, és 4–2-re megnyerte a találkozót.
Szőcs Bernadette teljesítménye az egyéni versenyben mindenképpen dicséretes, figyelembe véve, hogy a legjobb nyolc között ő volt az egyetlen európai játékos.
Vegyespárosban Szőcs Bernadette a legjobban rangsorolt román férfi játékossal, Ovidiu Ionescuval a második körben búcsúztak, ahol az orosz Polina Mihajlova és Alekszander Sibajev ellen veszítettek.
A férfi mezőnyben Szőcs Hunor egyéniben a harmadik fordulóig jutott, párosban pedig Cristian Pletea oldalán már az első mérkőzésükön kiestek.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!