Sokáig hátrányban volt a magyar csapat a kontinenstorna harmadik helyéért lejátszott kisdöntőben. Biró Attila együttese a harmadik negyedben fordított, majd a végén már gólt sem kapott, így megőrizte a győzelmét.
A magyar együttesnek nem sikerült hazai medencében megszereznie az olimpiai kvótát, de erre még lehetősége lesz, március közepén a Triesztben rendezendő kvalifikációs tornán harcolhatja ki a tokiói indulást.
Az olimpiai kvalifikációs kontinenstorna egyetlen kvótáját az oroszok szerezték meg, akik a szombat esti döntőben 13–12-re alulmaradtak az ötkarikás játékokon való részvételüket már korábban bebiztosított spanyolokkal szemben.
A magyar férfi vízilabda-válogatott vasárnap este 20 órakor Spanyolországgal csap össze a Duna Arénában az Európa-bajnoki cím megszerzéséért. A magyar csapat a pénteki elődöntőben 10–8-ra legyőzte Montenegrót, így a döntőbe jutás mellett kiharcolta a tokiói olimpián való indulás jogát is.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!