A péntek esti összecsapás során sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, félidőben 6–5-re vezettek a hollandok. A mérkőzés második felét ismét rosszabbul kezdték a románok, 4–3-ra elveszítették a harmadik negyedet. Az utolsó nyolc percben viszont remekül teljesítettek, amelyet végül 4–2-es eredménnyel zártak, így összességében 12–12-re végeztek a válogatottak.
Ez azt jelenti, hogy Románia nemzeti csapata a C csoport harmadik helyén zárt, a hollandokkal holtversenyben 4-4 pontot gyűjtöttek össze, azonban a románok gólkülönbsége rosszabb. Legközelebb vasárnap 16 órától játszanak, a nyolcaddöntőbeli ellenfelük az A kvartett második helyezettje lesz, azaz az Olaszország–Montenegró összecsapás vesztese, jelenleg 6-6 egységgel áll a két válogatott.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!