Hétvégén a hargitafürdői Ozon Szállóban rendezték a bridzs B osztály 3. csoportjának küzdelmeit. Nyolc csapat játszott körmérkőzést, Brassó, Segesvár, Jászváros I. és II., Brăila, Suceava, Konstanca és a csíkszeredai Bridge Over Nations vívott csatát.
A Vidámi István – Magyari Zoltán és a Simona Darie – Costache Darie összeállítású Hargita megyeiek számára az első két hely valamelyikének a megszerzése volt a cél, ami az A osztályos részvételi jogot jelentette. A versenyen az első pozíciót a brassói csapat csípte el, a második helyre többen pályáztak ez végül nagy hajrában a csíkszeredai együttesnek sikerült.
A Bridge Over Nation hat mérkőzést megnyert, egyedül Konstanca ellen maradt alul, eredményei: 15,79–4,21 Brăilával; 7,39–12,61 Konstancával; 15,58–4,42 Konstancával; 13,97–6,03 Jászváros I.-el; 13,18–6,82 Jászváros II.-el; 13,97–6,03 Segesvárral, és 12,61–7,39 Brassóval.
Ez a csíkszeredai bridzs fennállása óta a legnagyobb siker, első alkalommal szerepelhetnek az élmezőnyben. Hamarosan jön a folytatás, november 2–5. között rendezik Bukarestben az A osztály őszi fordulóját. Itt tizenhat együttes küzd meg egymással. Az első négy bejut a szuperdöntőbe, az utolsó hat kiesik a B osztályba.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!