Nagyon jó, hogy sikerült megszerezni a 12 pontot a közvetlen riválisoktól, a Steauától és a Dunăreától, de még nem tart ott a csapat, ahol kellene, az eddigieket el kell felejteni, és úgy kell készülni Brassó ellen, hogy ez egy sorozat lezárása, és egyben egy új bajnokság nagyon fontos nyitómérkőzése – ezt hangsúlyozta Benedek Csaba, Andersen edző segítője és Sándor Székely Ottó menedzser is.
A Corona számára talán még nagyobb teher a gyergyószentmiklósi mérkőzés, hiszen mélynek látszó hullámvölgyben vannak, hazai csalódást jelentő vereségeket szenvedtek. Miután bombameglepetésként kikaptak Galacon, a Sportklub is legyőzte őket. Legutóbb nemzetközi fronton is elmaradtak a kitűzött céljaiktól, a Kontinentális Kupában hazai jégen 3–0-ra kaptak ki Miskolctól. A szurkolóik változásokat követelnek, úgyhogy várhatóan nagyon akarnak most bizonyítani.
– szögezte le Benedek Csaba, hozzátéve, hogy a fiúk számítanak ebben a szurkolók segítségére.
A piros-fehérektől hiányozni fog Ferencz Csibi Róbert, aki az U20-as válogatottba kapott behívót, illetve Elekes Darabont Hunor, aki még a galaci meccs előtt megsérült egy edzésen, és dr. Kovács Géza elmondása szerint legalább egy hónap pihenőre kényszerül. Benedek Roland pedig felső légúti betegség miatt fogja kihagyni a szerda esti találkozót – közölte a csapatorvos.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!