Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium rendezvénytermében pénteken délután négy órától nyilvános edzést tartanak. Itt Erdei Zsolt és dr. Kovács László, a Magyar Ökölvívó Szövetség szakmai igazgatója vezetésével zajlik majd a munka.
Amint azt Huszár Árpád, a Székelyföldi Ökölvívó Akadémia vezetője elmondta, a Debreczi Zsombor által vezetett sepsiszentgyörgyiek mellett a gyergyói, csíki és udvarhelyi bokszoló tehetségek is megmutatják itt magukat.
Edzőmérkőzéseket is lebonyolítanak, melyeken az érdeklődők közelről is láthatják, miről is szól ez a sportág.
Erdei Zsolt székelyföldi látogatása ezzel nem ér véget, szombaton 11-től a gyergyószentmiklósi Fit Point edzőközpontban kialakított bokszteremben lesz nyilvános edzése. Szívesen látják az eseményre, sőt hívják a gyermekeket és szülőket, kisfiúkat és lányokat egyaránt, akik kipróbálnák az ökölvívást.
A székelyföldi sportkedvelők számára is jól ismert Erdei Zsolttal is találkozhatnak, akár el is beszélgethetnek vele, közös képek is készülhetnek.
Jövő hétfőn, november 20-án pedig érkeznek a Madárfészek Akadémia versenyzői, köztük tíz felnőtt válogatott ökölvívó. Ők egy héten át vesznek részt közös edzőtáborban a székely ökölvívókkal.
Az akadémia hamarosan tovább bővül, Székelyföldön kívül is. Nagyszalonta ökölvívói is csatlakoznak a közös munkához.
Szükség van a vérfrissítésre a magyar ökölvívásban – állapították meg a sportág magyarországi irányítói. Arra számítanak, hogy az akadémiai rendszer székelyföldi kiterjesztésével itt tudják megtalálni a megfelelő képességekkel, virtussal rendelkező fiatalokat, olyanokat, akik a szakmai támogatásukkal oda fejlődhetnek, hogy világversenyeken magyar színekben sikereket érhetnek el – hangzott el az akadémia megalapításának bejelentésekor.
Elsősorban 10–14 év közti gyermekek érdeklődését szeretnék felkelteni a sportág iránt. Ez az alapgondolat, de ennél többet nyújt az akadémiai rendszer. Ahogy Erdei Zsolt mondta, életpályát biztosítanak a fiataloknak. Magyarországon számos olyan gyerek lett sikeres, akik családi háttere, körülményei miatt nem csak a sport, hanem a társadalom számára is elvesztek volna.
– fogalmazott Erdei.
Az akadémiához azonban nemcsak gyermekek és nemcsak edzői, szakmai háttér szükséges, hanem komoly anyagi befektetés, infrastruktúra is. Gyergyószentmiklóson hamarosan elkezdődik az akadémiai központ felépítése. Ezt elsősorban az ökölvívó sport céljainak megfelelően alakítják ki, de egy több sportágat összefogó küzdősportközpont lesz.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!