A Hargita Megyei Sportigazgatóság által szervezett hagyományos futóversenyen együtt futottak a kicsik és a nagyok, a lányok és a fiúk – az olimpiai eszme értelmében
a részvétel volt a fontos, az egészséges életmód népszerűsítése.
A mezőny a Vákár Lajos Műjégpálya közeléből rajtolt ragyogó napsütésben és a Csíki medencében ritkaságnak számító nagy hőségben, a versenyzők a Jégpálya utca – Brassói út – Hóvirág utca – Zsögödi Nagy Imre utca – Szász Endre utca – Vár tér – Nicolae Bălcescu utca – Hősök utca – Vákár Lajos Műjégpálya útvonalon teljesítették a nagyjából 2 km-es távot.
Elsőként Boda Gergely, a Csíkszeredai ISK fiatal sílövője ért célba, aki 7 perc 37 másodperc alatt futotta le a kijelölt távot.
Minden beérkező sportoló részvételi oklevelet kapott, az első 300 benevező pedig olimpiai feliratú mezt vihetett haza.
Az olimpiai nap 1987 óta szerepel a naptárban, annak emlékére, hogy 1894. június 23-án Pierre de Coubertin báró kezdeményezésére Párizsban kongresszus ült össze az olimpiai játékok felújítása céljával, ekkor határozták el az olimpiai eszme újjáélesztését.
Fiúk: 1. Boda Gergely, 2. Csutka András, 3. Csíki Szilárd Pál (mindhárman Csíkszereda).
Lányok: 1. Lorena Gorbea (Brassó), 2. Abos Bianka, 3. Béres Csenge (mindketten Csíkszereda).
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!