Hirdetés

Bizonytalan helyzetük miatt döntöttek az országváltás mellett a Liu fivérek

Megingott a Liu fivérek bizalma a szövetségben
Fotó: MTI/Kovács Tamás

MTI
2022. november 17., 12:42

Elmondása szerint „egyre bizonytalanabbá vált” helyzete miatt döntött az országváltás mellett az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang.

MTI
2022. november 17., 12:42

A két sportoló a Nemzeti Sport csütörtöki számában megjelent interjúban beszélt az ügyről, távozásuk fő okaként az edzői stáb változását jelölték meg.

„Amikor megtudtuk, hogy a Magyar Országos Korcsolyázószövetség nem tartja együtt az edzői stábot, aggódni kezdtünk. Egyre bizonytalanabbá vált a helyzetünk, és ennek nem örültünk” – mondta Liu Shaolin Sándor.

Hirdetés

Liu Shaoang hozzátette, miután kiderült, nem marad változatlan a stáb, többször leültek tárgyalni a szövetséggel annak érdekében, hogy megtartsák edzőjüket, Csang Csing Linát, ám idővel egyre biztosabbá vált számukra, hogy nem oldódik meg a probléma.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Liu Shaolin Sándor megjegyezte, a szövetségnek a mai napig sincs kidolgozott szakmai terve erre az olimpiai ciklusra – nincs szakmai alapon nyugvó hosszú távú edzésterve és versenynaptára –, valamint fájlalják, hogy Dzse Szu Csunnal csak rövid távú szerződést kötött a szervezet, olyat, amely nem tart a következő olimpiáig.

Megingott a bizalmunk a szövetségben, bizonytalanná vált a jövőnk, okkal vetődött fel bennünk, miként tudjuk így hozni az újabb sikereket, hogyan tervezzünk így Milánóig”

– mondta.

A testvérpárnak az országváltáshoz ki kell fizetni a szövetséggel kötött szerződés értelmében a szervezet felé fennálló tartozását, Liu Shaoin Sándor elmondta, még nem tudják, hol folytatják pályafutásukat, vagyis nincs olyan ország, amelyik rendezné ezeket a költségeket. Ugyanakkor a bizonytalanság miatt úgy döntöttek öccsével, hogy ha a magyar szövetség ragaszkodik a költségek megfizetéséhez, akkor ők maguk állják.

„Még akkor is, ha nem értünk egyet vele, s ha a rövid pályás gyorskorcsolyázás nemzetközi történetében sincs példa hasonlóra” – tette hozzá.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Liu Shaolin Sándor kijelentette, továbbra is a világ legjobbjai akarnak lenni, ám a kialakult helyzetben úgy érezték, céljaik eléréséhez itthon már nincsenek biztosítva a feltételek.

„Mi mindig a legjobbat akarjuk kihozni magunkból, és úgy láttuk, erre csak akkor van lehetőségünk a jövőben, ha országot váltunk”

Az egyaránt olimpiai, világ- es Európa-bajnok gyorskorcsolyázók augusztusban jelentették be, hogy – követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát – Kínában készülnek az idényre. Az országváltási kérelmükről múlt kedden adott először tájékoztatást az MOKSZ.

A 26 éves Liu Shaolin Sándor a 2018-as, phjongcshangi olimpián a váltóval nyert ötkarikás aranya mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott. Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két-két arany- és bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pályán a Sepsi OSK, Forma–1 és Atlético–Barcelona – a vasárnapi sportműsor

Hazai pályán fogadja a Voluntarit a Sepsi OSK, a Kolozsvári CFR az Universitatea Craiovát. A Forma–1 mezőnye São Pauloban versenyez, a MotoGP Katarban zárja a hétvégét, a La Ligában Atlético Madrid–Barcelona, a Serie A-ban Fiorentina–Juventus következik.

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!