Hirdetés

Bizakodva várják a szezonkezdetet

A vezetőség és a szakmai stáb célja ismét ütőképes csapatot kialakítani
Fotó: Kádár Zoltán

2017. augusztus 07., 09:40

Két héttel az új idényre való felkészülés kezdete előtt a Marosvásárhelyi Maros KK vezetősége, illetve szakmai stábja pénteken sajtótájékoztatót tartott, amelyen ismertették az együttes jelenlegi helyzetét, a következő szezon célkitűzéseit és a felkészülési programot.

2017. augusztus 07., 09:40

Először Béres Lóránt klubelnök bemutatta az együttes új alelnökét Vlad Amariei személyében, aki megtiszteltetésnek, egyben nagy felelősségnek nevezte a rá bízott feladatot, hiszen a közelmúltban a Maros KK-nál nagy erőfeszítéseket hajtottak végre, és rendre sikereket értek el.

Ezután a klubvezetők arról beszéltek, az elmúlt időszakban sok nehézséggel küszködtek, hogy törlesszék a klub adósságait, így valamelyest rendbehozzák a csapat anyagi helyzetét, és a továbbiakban is ezen dolgoznak.

Hirdetés

Béres Lóránt kifejtette, a klubnak még mindig vannak tartozásai az elmúlt két idényből, azonban lassan elkezdték ezeket kifizetni, és biztosak benne, hogy a helyi önkormányzat, illetve a szponzorok segítségével sikerül mindent rendezniük.

Szerinte még lesznek problémáik ezen a téren, de semmiképp sem olyanok, mint az elmúlt szezonban.

Kisebb költségvetés

Béres hangsúlyozta, az új idényben a klub költségvetése realista, amely negyven, negyvenöt százalékkal kisebb, mint ezelőtt két évvel. Mindezek ellenére a vezetőség szerint ütőképes csapatot tudtak kialakítani, amelyben a tapasztalt játékosok mellett helyet kapnak a fiatal, saját nevelésű kosárlabdázók.

Célkitűzésük, hogy az együttes minél sikeresebben képviselje a várost, illetve a következő bajnokságban is bejutnának a felsőházi rájátszásba, a legjobb nyolc csapat közé, azonban tisztában vannak azzal, hogy nehéz lesz ezt elérniük, és ehhez szükségük van a szurkolók támogatására.

Továbbá Béres Lóránt közölte, jelentős lépésre szánták el magukat, ugyanis arculatváltás következik be a klubnál, megváltoztatják annak logóját. A bérletekkel és jegyekkel kapcsolatban megjegyezte, augusztus 15-től teszik közé a klub hivatalos honlapján az erre vonatkozó információkat, az árusítást pedig szeptember első hetében kezdik el.

Büszkék a saját nevelésű játékosokra

Az új idényben továbbra is a Szászgáspár Barnabás, George Trif alkotta edzői stáb irányítja a csapatot, a két szakvezető megköszönte a vezetőségnek a bizalmat. Róluk Vlad Amariei megjegyezte, az újabb kinevezéssel nem szívességet tettek nekik, ezt az előző évben mostoha körülmények között elért eredményeiknek köszönhetik.

Szászgáspár Barnabás kijelentette, újabb nehéz időszak következik a csapat számára, nekik a legfontosabb feladatuk, hogy a rendelkezésükre álló játékoskeretből a lehető legtöbbet hozzák ki.

A maradásra nehezen rábírt Goran Martiniccsal és LaMarcus Reeddel a folytonosságot helyezik előtérbe, emellett pedig további tapasztalt játékosokat igazoltak, mint Hargrove, Mladenovic és Mijovic vagy éppen Stăncuț. Ők kiegészülve a helyi Sánta Szabolccsal és Alin Borșával, illetve a fiatal, saját nevelésű kosárlabdázókkal – mind például a sajtótájékoztatón résztvevő, nemrég a román U20-as válogatottal B-divíziós Európa-bajnokságot nyert Engi-Rosenfeld Dávid –, alkotják a keretet.

Szászgáspár szerint óriási kihívás előtt állnak, hiszen az új érkezőket és a fiatalokat be kell építeniük a csapatba, hogy hamar összeszokjanak, és kialakuljon a játékstílusuk.

A két edző büszke arra, hogy a keretben található kilenc belföldi játékos közül heten helyi, saját nevelésűek, és bíznak benne, hogy türelemmel és sok munkával előbb-utóbb bizonyítják tehetségüket a felnőtt együttesnél is.

A csapat célkitűzésével kapcsolatban Szászgáspár Barnabás megjegyezte, ahhoz, hogy sikeresek legyenek, túl kell tegyék magukat a nehéz időszakokon, és minden energiájukat a játékra kell fordítaniuk, így továbbra is a bajnokság élmezőnyében maradhatnak.

Végleges a felkészülési program

A Maros KK kerete két hét múlva, augusztus 20-án kezdi el a felkészülést Marosvásárhelyen, mivel idén az anyagi hiányosságok miatt elmarad a szokásos szovátai edzőtábor. A csapat felkészülési programja nagymértékben végleges, ugyanis már leszögezték a barátságos tornákat és az edzőmeccseket.

Eszerint az együttes első mérkőzéseit a hagyományossá vált hazai rendezésű Maros Kupán játssza szeptember 7-én és 8-án, amikor a Kolozsvári U-BT-vel, a BCM U Pitești-tel és amennyiben elfogadja a meghívást, Srecko Szekulovics csapatával, a magyarországi Falco KC Szombathellyel találkozik, ellenkező esetben a Temesvári Timba lesz a színvonalas torna negyedik résztvevője.

Ezt követően szeptember 13-án és 14-én a nagyszebeni Tordai Elemér emléktornán játszik (amelyen az előző években is részt vett), ahol a házigazda Nagyszebeni CSU és egy szlovák csapat lesznek az ellenfelei. A két felkészülési torna lejártával a Maros KK valószínűleg további barátságos mérkőzéseken lép pályára a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi CSM ellen.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Dobogós helyezéseket és vb-részvételi jogot szereztek Budapesten a háromszéki karatésok

Három dobogós helyezéssel zárták a székelyföldi karatésok a 29. Budapest Opent, amelyen 37 ország 1770 versenyzője lépett tatamira. Péter-Csiki Csanád ezüst-, Török Panka és Para Lőrinc pedig bronzérmet szerzett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!