Hirdetés

Biatlonnagyüzem volt Hargitafürdőn

Márton Simon mesteredző díjazta a legjobbakat. Középen a győztes csíki gyerek lányváltó
Fotó: Boda Tamás

2017. március 21., 10:11

Közel 150 fiatal sílövő vett részt hétvégén a romániai ifjúsági biatlonidény záróversenyén, a Hargitafürdőn megrendezett országos bajnokságon. A 19 éven aluliak négy korosztályban álltak rajthoz, és kettő kivételével minden korcsoportban volt legalább egy csíki érem.

2017. március 21., 10:11

A romániai sportéletben tapasztalható pénzhiány miatt a hargitafürdői sílövő versenynek kettős jelentősége volt: az országos bajnoksággal egyben a sportiskolások megmérettetését is jelentette. A korábbi években a szakszövetség, illetve a tanügyi szaktárca külön-külön rendezte saját bajnokságát, idén azonban egyszerre zajlott a kettő. A gyermek-korosztályban a 2004 után születettek versenyeztek, a kadet-korosztályban a 2002–2003-ban, az ifjúsági 3-asoknál a 2000–2001-ben, az ifjúsági 2-eseknél pedig az 1998–1999-ben született fiatalok mérték össze képességeiket.

A csíki sportolókat Gecse Izabella, Márton Simon, Márton Szilárd, Balázs Zsolt, Péter Árpád és Kristó Lóránt edzők készítették fel. A gyermek és kadet korosztályú biatlonisták idénye befejeződött, a nagyifjúságiaknak még hátra van egy próba, a felnőtteknek pedig a teljes bajnokság.

Íme, a dobogósok névsora, illetve a csíkiak helyezései.
Gyermek-korosztály
Lányok
Egyéni, 3 km: 1. Vass Barbara, 2. Becze Ágota (mindketten Csíkszeredai ISK), 3. Adelina Rîmbeu (Barcarozsnyó), ... 6. Ladó Kincső (Csíki ISK). Sprint, 3 km: 1. Becze, 2. Vass, 3. Andrea Dogaru (Felsőbánya), 4. Ladó. Váltó, 3x3 km: 1. Csíkszeredai ISK (Becze, Ladó, Vass), 2. Felsőbánya, 3. Barcarozsnyó.
Fiúk
Egyéni, 4,5 km: 1. Ștefan Biriș (Predeal), 2. Schultz Ottó (Felsőbánya), 3. David Folea (Barcarozsnyó). Sprint, 3 km: 1. Biriș, 2. Schultz, 3. Folea. Váltó, 3x3 km: 1. Barcarozsnyó I., 2. Barcarozsnyó II., 3. Vatra Dornei.

Hirdetés

Kadet-korosztály
Lányok
Egyéni, 4,5 km: 1. Csutak Andrea (Csíkszeredai ISK), 2. Diana Afrodita Șovarschi (Felsőbánya), 3. Tulit Noémi, 4. Szép Amina, ... 6. Borbély Blanka, 7. Abos Andrea, 8. Szabó Renáta (mind Csíkszeredai ISK). Sprint, 3 km: 1. Csutak, 2. Șovarschi, 3. Borbély, 4. Szép, 5. Szabó, 6. Abos. Váltó, 3x3 km: 1. Felsőbánya, 2. Csíkszeredai ISK I. (Szép, Borbély, Csutak), 3. Csíkszeredai ISK II. (Abos, Szabó, Tulit).
Fiúk
Egyéni, 6 km: 1. Boda Gergely (Csíkszeredai ISK), 2. Marian Folea, 3. Robert Martiș (mindketten Barcarozsnyó), ... 12. Kovács Zalán, ... 19. Gábor Endre (mindketten Csíkszeredai ISK). Sprint, 4,5 km: 1. Folea, 2. Cosmin Tudose (Barcarozsnyó), 3. Boda, ... 5. Kovács, ... 22. Gábor. Váltó, 3x3 km: 1. Barcarozsnyó, 2. Csíkszeredai ISK (Boda, Kovács, Gábor), 3. Beszterce.

Ifjúsági 3
Lányok
Sprint, 6 km: 1. Andrea Mezdrea (Vatra Dornei), 2. Ioana Andreica (Beszterce), 3. Váncsa Szilvia (Csíkszeredai ISK). Üldöző, 7.5 km: 1. Mezdrea, 2. Váncsa, 3. Eliza Bejenaru (Vatra Dornei). Ebben a korosztályban túl kevés csapat nevezett be, ezért nem rendeztek váltóversenyt.
Fiúk
Sprint, 7.5 km: 1. Marian Colțea (Barcarozsnyó), 2. Kovács Tamás (Csíkszeredai ISK), 3. Robert Grumeza (Barcarozsnyó), ... 5. Sólyom Balázs (Csíkszeredai ISK). Üldöző, 10 km: 1. Colțea, 2. Kovács, 3. Grumeza, ... 6. Sólyom. Váltó, 3x7,5 km: 1. Barcarozsnyó I., 2. Barcarozsnyó II., 3. Felsőbánya.

Ifjúsági 2
Lányok
Sprint, 6 km: 1. Laczkó Evelin Vivien, 2. Császár Réka, 3. András Vivien Bernadett (mind Csíkszeredai ISK). Üldöző, 7,5 km: 1. Császár, 2. András, 3. Laczkó. Váltó, 3x6 km: 1. Csíkszeredai ISK (Laczkó, Császár, Váncsa), 2. Vatra Dornei, 3. Beszterce.
Fiúk
Sprint, 7,5 km: 1. Daniel Munteanu, 2. Adelin Miodrag Duicu (mindketten Barcarozsnyó), 3. Vasile Rusu (Vatra Dornei). Üldöző, 10 km: 1. Munteanu, 2. Duicu, 3. Vasile Țițoc (Felsőbánya).Váltó, 3x7,5 km: 1. Barcarozsnyó, 2. Vatra Dornei, 3. Felsőbánya.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Parádéztak a portugál szigeten a Góbék teqballosai

A szezon harmadik tornáján is kiemelkedően teljesítettek a Góbék Teqball Team sportolói, a Portugáliához tartozó Madeira szigetén két aranyérem és két ezüst volt a termésük.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!