A román bajnoki címvédő együttes idén is elindul az Euroliga selejtezőjében. Amíg az előző szezonban házigazda volt, idén utazik a háromszéki együttes, az október 11–13. közötti tornát Belgrádban fogják megrendezni.
A Sepsi–SIC október 11-én a görög Olimpiakosz, október 12-én pedig a házigazda Crvena Zvezda együttese ellen lép pályára.
A selejtező győztese főtáblára jut, ahol az A csoportban szerepelhet majd, míg a második és harmadik helyezett az Európa Kupában folytatja.
A magyar csapatok közül az NB I-ben bronzérmes DVTK-HUN-Therm házigazdája lesz a másik selejtezőcsoportnak, itt még az izraeli Ramla és a török Botas kapott helyet. A 16 klubot felvonultató elitmezőnyben – ahonnan hiányoznak az ukrajnai háború miatt kizárt orosz klubok – alanyi jogon ott lesz a magyar bajnoki címvédő Sopron Basket és az előző szezonban nyeretlenül debütált Atomerőmű KSC Szekszárd.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!