A két székelyföldi sportoló közül László Csongor első teljes Ironman távjára készült, míg Nemes Zoltán fél távon állt rajthoz az idei megmérettetésen. Az udvarhelyi versenyzők közül egyre többen vállalják be a kimerítő és megterhelő viadalt, az egyesület immár a negyedik Ironman teljesítésével büszkélkedhet, ami 3800 m úszásból, 176 km kerékpározásból és 42 km futásból tevődik össze.
Ezt a távot László Csongor 11 óra, 28 perc és 6 másodperc alatt teljesítette, az eredménye a férfiak kategóriájában a 30. pozíciót jelentette számára, a 35-39 éves korosztályban pedig a harmadik helyen végzett.
László Csongor elmondása szerint nehéz két hét előzte meg a versenyre való felkészülést. Gyomorrontás miatt ugyanis sok edzést ki kellett hagynia, emiatt többet idegeskedett és a szokásosnál jobban izgult, mert egy ilyen nagyszabású versenyre nem 1-2 hét alatt kellett felkészülni. De az utolsó napokban sikerült teljes körű edzést végeznie, a sok hajnali úszás, a több órás kerékpározás és szaladás meghozta a gyümölcsét. A versenyen az úszást 1 óra és 25 perc, a kerékpározást 5 óra és 34 perc, míg a szaladást 4 óra és 22 perc alatt teljesítette.
Nemes Zoltán ennek a távnak a felét vállalta be, az 1900 m úszást 42 perc, a 74 km kerékpározást, ami egyik erőssége is, 2 óra és 10 perc (a teljes mezőnyben ez volt az ötödik legjobb eredmény), a fél maratoni 21 km-t pedig – amely során egy sérülés is hátráltatta, de sikerült befejeznie a versenyt – 1 óra és 52 perc alatt abszolválta. Így végül a 40-44 éves korosztályban a legjobb tíz közé küzdötte be magát, a teljes ideje 4 óra, 51 perc és 21 másodperc volt, amivel a nyolcadik helyen zárta a versenyt, míg a férfi mezőnyben az eredménye a 16. helyre volt elegendő.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!