Az a pár száz néző, aki végignézte a hétvége két jégkorongmérkőzését, semmiképpen nem várt még olyan játékot, ami után rögtön bajnokesélyesnek lehetne kikiáltani a gyergyószentmiklósi csapatot. Nos, nem is láthattunk túl magas színvonalat, de ilyenkor még nem is lehet. Tudható volt, hogy a Progym ugyan jégen készül már egy hónapja, de a húzóerőnek remélt játékosok (az új ukrán légiósok) csak a héten érkeztek meg Gyergyóba. Így alig néhány közös jégedzés után jelölte ki a sorokat Jorgen Kryger Andersen edző.
Összeszokottságról, begyakorolt összjátékról szó sem lehetett.
Azazhogy mégis volt ilyen. Ez azonban nem a „vendégmunkások” részéről, hanem a hazai jégkorongozóktól volt látható. Barabás, Csergő, Sára, Daradics és a már szintén hazainak tekinthető Kiricsenko vagy Elekes is nagyot küzdött, hajtott. Az újak azonban kevés momentumtól eltekintve nem hoztak légióshoz illő produkciót. Szembetűnő volt, hogy mennyire nem volt összhang az ukránok és Novak között.
Bízunk benne, hogy az új jégkorongozók játéka azért volt halvány, mert kevés edzés van a hátuk mögött, és fel fognak javulni. Tétmeccseken ennél több kell.
Jól kezdett a Progym pénteken, a mérkőzés első 25–30 percében egyértelműen a gyergyóiak fölénye érvényesült, ez két gólban is megmutatkozott. Barabás szerezte a 2017–2018-as szezon első találatát, majd a második harmad elején Csernenko is meglőtte első találatát piros-fehér mezben. A 30. perctől azonban visszaesett a Progym, a galaciak látványosan átvették az irányítást, hamarosan egyenlítettek is. Csergő ugyan visszavette a vezetést, de
az utolsó húsz percben már végig az történt, amit az ellenfél akart.
Megérdemelten nyertek 5–3-ra a Duna-partiak. Másnap sem volt sokáig minek örülni. Andrej Butocsnov már az első galaci támadásból betalált, és a találkozó felénél a másik Butocsnov, Anton is gólt lőtt. Közben görcsösen kínlódtak a gyergyóiak, de nem sok eredménnyel. Túlbonyolították a játékot, rendre rossz megoldásokat választottak, és
amikor mégis összejött a gólhelyzet, négyszer is üres kapu mellé tüzeltek. Kihagyták a kihagyhatatlant.
Másfél percig kettős emberelőnyben is szerepelhetett az Andersen-legénység, úgy, hogy nem volt veszélyben a galaci kapu.
Aztán a második harmad végén hirtelen minden megváltozott. Csernyenko és Csergő góljai két perc alatt egyenlítést jelentettek. Az utolsó húsz percre már egy felszabadultabb Progym jött vissza a jégre, és 3–0-ra nyerte a játékrészt, ezzel pedig 5–2-re a találkozót.
A mérkőzéseket követően büntetőlövéseket is gyakoroltak a csapatok, szombaton pedig egy ötperces hosszabbítást is gyakoroltak három-három ellen. Ott a galaciaknak sikerült betalálniuk.
A szurkolók a két meccs alatt igyekeztek megtanulni, hogy kik is az új, eddig nem látott játékosok. Az ő kedvükért soroljuk, hogy ki hányas mezben szerepelt: Szergij Csernyenko 19-es, Dimitro Nyimenko 9-es, Dimitro Tolkunov 37-es, Volodimir Romanenko 69-es, Ruslan Boriszenko 4-es. Ugyanakkor két fiatal tehetség is lehetőséget kapott az edzőtől: Vizoli Csaba az 5-ös, Borsos Barna a 22-es mezt viselte.
A számokat azonban egyelőre nem kell megjegyezni, az új játékosok saját mezeket még nem kaptak, várhatóan a szeptember 19-i, Csíkszeredai Sportklub elleni hazai bajnoki mérkőzésre ez is meglesz. S tegyük hozzá: talán a nevek is változnak még, ha az új érkezők nem bizonyítják be, érdemesek a gyergyói klub bizalmára.
Gyergyószentmiklósi Pogym–Galaci Dunărea 3–5 (1–0, 2–2, 0–3).
Gólszerzők: Barabás László (6. perc), Szergij Csernyenko (24.), Csergő Hunor (38.) illetve Timur Radulov (31.) Ruraj Durkech (34., 51.), Donatas Kumeliauskas (43.), és Anton Butocsnov (60.).
Gyergyószentmiklósi Pogym–Galaci Dunărea 5–2 (0–1, 2–1, 3–0).
Gólszerzők: Szergij Csernenko 38, Csergő Hunor (40.), Elekes Darabont Hunor (45.), Vitalij Kiricsenko (50.), Pavel Boriszenko (51.), illetve Andrej Butocsnov (1.), és Anton Butocsnov (29.).
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!