Hirdetés

Bálint Bernadett: „Nincs rajtam nyomás”

Felszabadultan és legjobb tudása szerint játszani szeretne játszani
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

2024. október 11., 13:42

A kézdivásárhelyi születésű Bálint Bernadett is ott lesz az Ausztriában jövő héten kezdődő asztalitenisz egyéni és páros Európa-bajnokságon.

2024. október 11., 13:42

A Sepsiszentgyörgyön nevelkedett sportoló ifjúsági szinten – még román színekben – szinte mindent elért, csapatban kétszeres Európa-bajnok, párosban és vegyespárosban vannak ezüst- és bronzérmei is a kontinentális viadalról, sőt az ifjúsági világbajnokságról is van egy csapat bronzérme.

Kissé meglepődve mondta a Székely Sport megkeresésére, hogy immár közel 10 éve költözött ki Magyarországra: „Hogy telik az idő...” Ezzel talán azt is elárulta, hogy itt az ideje, hogy végre a felnőtt korosztályban is maradandót tegyen le az asztalra.

Hirdetés

Sajnos „Detty” igazából a februári, puszani (Dél-Korea) világbajnokság óta nem játszott nemzetközi mérkőzést, utoljára hivatalos találkozón is júniusban szerepelt.

„Az azóta eltelt négy hónapban leginkább az edzésekkel foglalkoztam, tegnapelőtt (szerdán – szerk. megj.) kezdődött el számomra az új idény, Győrrel játszottunk bajnoki meccset.

Későn kezdődött el a bajnokság, így nem igazán tudtam kipróbálni magam élesben. Az edzések jól mennek, de ugye, az edzés...

– tette hozzá.

Bálint Bernadett Romániában is folytatja karrierjét, a Nagykárolyi VSK Victoria csapatával például az elmúlt két idényben ezüstérmes lett a női bajnokságban. Nálunk azonban még nem kezdődött el a Szuperliga.

Érdekesség, hogy az erdélyi város együttesében szerepel a párizsi olimpián is megfordult Madarász Dóra, a 2004-es athéni és a 2021-es, tokiói olimpián játszó, Európa-bajnok Fazekas Mária, vagy a helyi születésű, de szintén magyar válogatott Dari Helga. Utóbbi három játékos a Budaörs csapatában is játszik, ráadásul idén nem csak megvédték címüket, hanem a klub történetében először aranyérmesek lettek az Európa Kupában.

Megjegyzés: néhány ország asztalitenisz-szövetsége megengedi, hogy sportolóik egyszerre akár két ország bajnokságában is szerepeljenek leigazoltként.

A fenti történethez még azt is hozzá lehetne tenni – érdekességképpen –, hogy a magyar asztalitenisz válogatottat immár egy éve a nagykárolyi születésű Pink Márk irányítja, aki korábban éppen a Budaörs bajnokcsapatát is vezette. Erre mondják, kicsi a világ...

A jövő heti ausztriai kontinensviadalra visszatérve, Bálint Bernadett elmondta, hogy nem érzi úgy, hogy nagy lenne a nyomás rajta, de mindenképp szeretne bizonyítani az új edzőnek, valamint hosszabb távon megvetni a lábát a válogatottban, és azt is elérni, hogy minél több nemzetközi versenyre elvinnék,

és mindezek egyenes következménye egy olimpiai szereplés lenne 2028-ban, Los Angelesben.

„Mivel nagyon rég nem játszottam nemzetközi tornákon, lecsúsztam a világranglistán is. Kikerültem a legjobb 400-ból, (jelenleg a 451. – szerk. megj.), ami egyáltalán nem reális. Sajnos nem vittek versenyekre, én pedig nem tudtam fedezni a saját kiutazásaimat. Emiatt valószínű, hogy a csoportból való továbbjutásért is nagyot kell küzdenem, és ha onnan továbbjutok, akkor nagyon erős ellenfél is következhet” – folytatta.

Detty nem akar azonban minderre „rágörcsölni”, szeretne felszabadultan és legjobb tudása szerint játszani.

A magyar válogatott sportoló Linzben vegyespárosban és női párosban is asztalhoz áll.

Vegyesben a párizsi olimpián Madarász Dórával indult Ecseki Nándorral alkot majd egységet. Vele már többször is szerepelt, korábban ifjúsági Európa-bajnokságon még érmet is szereztek. Bálint Bernadett nagyon várja, hogy ismét együtt álljanak asztalhoz.

Női párosban azzal a Hartbrich Leonie-val próbálnak előbbre lépni, akivel eddig mindössze kétszer alkottak kettőst, de mindkétszer az első forduló jelentette a végállomást számukra. Majd Linzben mutatják meg?

Bár még sok van benne, a 28 éves Bálint Bernadett nagyon szeretne bizonyítani a felnőttek között: „Nem mondom, hogy most, vagy soha, de mikor, ha nem most?”

Az egyéni és páros asztalitenisz Európa-bajnokságnak az ausztriai Linz lesz a házigazdája október 15–20. között.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csíkszentsimon lett Hargita megye bajnoka

Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.

Az FK Csíkszereda nem fogadta el az FCSB ajánlatát

A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.

Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

`
Krónika

Halálra sebzett a medve egy fiatal férfit az egyik erdélyi megyében

Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).

Krónika

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja

Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.

Főtér

Az egyesült Nagy-Románia máig nem jelent egységesítést

A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.

Ez is érdekelheti

Rohamcsigák, húsfüggők és banánpálinkát szeretők már a tippversenyünk fedélzetén

Csak néhány nap van hátra az év legjobban várt sporteseményéig, a labdarúgó-világbajnokság rajtjáig, amelyet a Székely Sport tippversenyén már több mint ezer játékos kedvű olvasónk vár izgatottan.

Kiváló udvarhelyi eredmények az X-Man Romania triatlonversenyen

Több mint 800 sportoló részvételével rendezték meg Nagyváradon az X-Man Romania triatlonverseny. Szombaton 16 ország versenyzői álltak rajthoz, a résztvevők pedig hosszú, közép- és olimpiai távon mérhették össze tudásukat.

Csíkszeredai érmek az ifi dzsúdó Balkán-bajnokságról

Hat csíkszeredai sportoló képviselte a romániai válogatottat az U14-es Balkán-bajnokságon. A bitolai viadalon Erőss Dániel ezüst-, Barabás Ádám pedig bronzérmet szerzett.

Tenisztornák, magyar futsalbajnoki döntő, felkészülési meccsek a focivébére – a hétfői sportműsor

A Roland Garrost követően indul a füves szezon a teniszezőknél. Az Újpest FC bajnok lehet Nyíregyházán, pályán a hollandok és a franciák is, az utolsó simításokat végzik a csütörtökön induló labdarúgó világbajnokság előtt.

A négyből három trófeát tudtak itthon tartani a Góbék Teqball Team sportolói

Elmaradt a tökéletes mérleg a székelyudvarhelyi klub teqballosaitól a Homoródfürdőn rendezett nemzetközi tornán, a négy kategória közül háromban megszerezték az aranyérmet, férfi párosban viszont meg kellett elégedjenek a második hellyel.

BL-döntőt játszik a Győr, Monacói és Magyar Nagydíj – vasárnap a tévében

Vasárnap a Győri Audi ETO és a Metz vívja a döntőt a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Monacóban F1-es futamot rendeznek, a motorosok pedig a Magyar Nagydíjon köröznek. A Roland Garros férfi egyes döntőjében Zverev és Cobolli találkozik.

Közösségi sportünnep volt a csíkszeredai futóverseny

Összesen 356-an álltak rajthoz szombaton a csíkszeredai Olimpiai Futóversenyen. Minden résztvevő emlékpólót kapott, a célba érkezőket pedig éremmel jutalmazták a szervezők.

Új fejezet a gyergyószentmiklósi bokszban, nyitás a romániai válogatottak felé

Egy héten át Gyergyószentmiklós adott otthont a romániai felnőtt és U19-es férfi ökölvívó-válogatott közös edzőtáborának. Ennek keretében új szakmai megállapodás is született, Csiki Róbert és Buzás Róbert is a romániai színeket képviseli mostantól.

Forma–1, Roland Garros és válogatott meccsek – bőséges a szombati kínálat

A válogatott felkészülési mérkőzések mellett a Forma–1-es Monacói Nagydíj időmérője, a Roland Garros döntői és a női kézilabda Bajnokok Ligája is szerepel a szombati kínálatban.

Hazai környezetben folytathatják menetelésüket a Góbék klasszisai

Ezen a hétvégén Homoródfürdő a házigazdája a Challenger Teqball League újabb versenyének, a tervek szerint szabadtéren rendezik a mérkőzéseket. A házigazda székelyföldi klub sportolói főesélyesek mindhárom kategóriában a végső győzelemre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!