Brassópojánán tartották az elmúlt hét végén Románia egyéni felnőtt női és férfi bowlingbajnokságát, amelyen az év közben megrendezett versenyek alapján a legjobb 18-18 sportoló indulhatott. A kétnapos eseményen az első nap után mindkét nemnél csak 9-9 résztvevő maradt, az újabb maratoni sorozat után pedig a legjobb négy bekerült az elődöntőbe.
Balázs-Bécsi Máté megnyerte az elődöntőt, a fináléban pedig az ifjúsági válogatottbeli csapattárs, a konstancai Mihai Alin Dragnia volt a székely fiú ellenfele.
Kiélezett harc zajlott, a döntő 279:279-es döntetlennel zárult, a ráadásos dobásokban pedig a csíki sportoló érte el nagyobb pontszámot, ő lett a bajnok.
A 16 éves Balázs-Bécsi Máté a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium 10. osztályos diákja.
Balázs-Becsi Zsolt, a bajnok édesapja és edzője elmondta, hogy a felnőtt bajnoki címről a verseny előtt még álmodni sem mertek. „Sikerült az újabb nagy meglepetés, Máté 16 évesen felnőtt bajnok lett.
A versenykörülmények nagyon jók voltak Brassópojánán, a bajnokságnak otthont adó Szabadidős Központba vásároltak egy vadonatúj, legújabb generációs olajozógépet, ez is hozzájárult, hogy a sportolók magas átlagokat dobtak. Díjkiosztó ünnepség nem volt, a Román Bowling-szövetség december 7-én tartja az év végi gálát, akkor adják majd át a bajnoki érmeket” – mondta el Balázs Bácsi Zsolt a Székely Sportnak.
A 18-as döntőbe bejutott a 14 éves székelyudvarhelyi tehetség, Somorai Kristof (Septimia SK) is, de neki – sajnos – nem sikerült a legjobb 9 közé kerülnie.
A 2024-es román egyéni felnőtt bowling-bajnokság végeredménye:
Férfiak: 1. Balázs-Bécsi Máté (Csíkszeredai Bowling SK), 2. Mihai Alin Dragnia (Konstancai Lake View), 3. Florin Gheorghe (Bukaresti North Star).
Nők: 1. Ana Maria Acatrini (Bukaresti North Star), 2. Roxana Daniela Buga (Bukaresti ACS ”69”), 3. Florentina Naghi (Jászvásári Top Sport).
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!