Közülük a Marosvásárhelyi ISK volt a legeredményesebb csapat, amelynek sportolói hat érmet, két aranyat, egy ezüstöt és három bronzot szereztek. A bajnoki címet Denis Sămărghițan és Georgiana Lircă zsebelte be, míg Csipkés Balázs a második helyen végzett súlycsoportjában. Utóbbi két versenyző kettős leigazolással rendelkezik, a VSK-t is képviselik a megmérettetéseken. Mellettük Megyesi Csaba, Andrei Negura és David Man a dobogó harmadik fokára állhattak fel, míg Gabriel Man az ötödik pozícióban zárt.
Az eredményeknek köszönhetően a Marosvásárhelyi ISK a második helyet szerezte meg a klubok összetett versenyében.
A másik marosvásárhelyi klub, a BSG is gazdagodott egy éremmel, Florentina Manțog nyakába ezüstöt akasztottak.
A Székelyudvarhelyi ISK birkózói két dobogós helyezéssel büszkélkedhetnek, Egyed Gergő és Kacsó Bendegúz bronzérmet nyert. Az élmezőnyben végzett Elekes Róbert és Kovács Botond is, előbbi a hetedik, utóbbi a nyolcadik lett.
Sikeres versenyt zárt a Szászrégeni ISK is, amelynek színeiben Darius Sas bajnoki címet szerzett, Horvath Andrei pedig a harmadik helyen zárt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!