Hirdetés

Babos Tímea sérülés miatt feladta mérkőzését

Babos Tímea hétfőn utazik Tokióba
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

MTI
2021. július 13., 20:12

Babos Tímea sérülés miatt feladta első fordulós mérkőzését a budapesti Római Teniszakadémián zajló, 235 ezer dollár  összdíjazású salakpályás női tornán.

MTI
2021. július 13., 20:12

 

A világranglista 121. helyezettje kedden a hatodik helyen kiemelt Aljakszandra Szasznoviccsal (86.) csapott össze az Asbóth József Stadionban. A hatodik helyen kiemelt fehérorosszal szemben 2/1 volt a győzelmi mérlege, bár legutóbb – 2017-ben – az ellenfél volt jobb a moszkvai viadalon.

Hirdetés

A délelőtti rajtnál is 30 fokot mértek a napfényben úszó centerpályán, de Babos és Szasznovics negyedik csatájára már óriási hőségben került sor, amelyen a Duna mentén lengedező szél sem segített. Alighanem ez volt az oka, hogy alig maroknyi néző látogatott ki a párosban négyszeres Grand Slam- és háromszoros világbajnok hazai mérkőzésére.

A 28 éves közönségkedvenc a bal combján nagy kötéssel lépett pályára, majd rögtön elvesztette az adogatását, és az első négy gémben összesen csak hat pontot nyert. A minszki rivális érezte, hogy Babos nincs százszázalékos állapotban, lendületesen irányított, fokozatosan növelte előnyét, és 22 perc alatt 6:0-ra hozta a nyitószettet.

Az MTK játékosa könnyezve ült a padon, amíg fellocsolták a salakot, de folytatta a találkozót.

A második felvonás alig tíz percig tartott, amikor Babos jelezte, hogy nem tudja folytatni, majd sírva leballagott a pályáról, és még az ilyenkor szokásos nyilatkozatra sem került sor.

Babos párosban Jani Réka oldalán hétfőn bejutott a negyeddöntőbe, kettősük a tokiói olimpia női páros mezőnyében is ott lesz majd.

Édesapja, Babos Csaba az MTI-nek elmondta, lánya Wimbledon óta küszködik csípősérüléssel.

„Londonban jött elő ez a probléma, és most a budapesti edzéseken sem nézett ki bíztatóan” – közölte a női szakágvezető, aki egyben Billie Jean King Kupa-kapitány is. „Bizonyos mozdulatoknál Timinek komoly fájdalmai vannak, szerintem nem kellett volna elvállalnia az egyénit, de ki akarta próbálni, hogy mennyire bírja a terhelést. A párost minden bizonnyal folytatja, ráadásul hétfőn már utaznának Rékával az olimpiára, ez ügyben néhány nap múlva döntünk majd” – tette hozzá.

Közben a 4-es pályán párhuzamosan zajló mérkőzésen Udvardy Panna (204.) is bemutatkozott a Hungarian Grand Prix-n, ellenfele az egyiptomi Majar Serif (114.) volt. A kaposvári teniszező igencsak „meghálálta” a szabadkártyát a szervezőknek, és 1 óra 10 perc alatt bravúrral legyőzte esélyesebb ellenfelét.

„Izgultam, de a magyar szurkolók előtt az elejétől kezdve jól ment a játék, mindenki velem volt, és jó meccs lett” - értékelt a 22 éves Udvardy Panna, aki először jutott WTA-tornán a 16 közé. "Jó szériában vagyok, és igyekszem ezt a formát átmenteni a nyolcaddöntőre is" - utalt arra, hogy következő meccsén Szasznovics személyében egy kiemelt vár rá.

A szerb Ivana Jorovic 3 óra 22 perces (!) ütközetben verte a román Jaqueline Adina Cristiant úgy, hogy a második szettben meccslabdát hárított.

Gálfi Dalma megnyerte első WTA-főtáblás mérkőzését. A balatonfüredi játékos a múlt héten egyesben és párosban is a döntőig jutott a franciaországi Contrexéville-ben rendezett ITF-versenyen, és csak hétfőn érkezett haza. Remek menetelésének köszönhetően a világranglista 205-ödik helyéről a 176-odikra ugrott.

Keddi ellenfele a moldovai születésű, de 2013 óta spanyol színekben induló Aliona Bolsova (151.) volt, aki rögtön elvette az adogatását, és 3:0-ra elhúzott. A 22 éves magyar ekkorra vette fel a ritmust, megnyugodott, és bámulatos rövidítéseket bemutatva kiegyenlített. A számos tetoválással borított, rózsaszín hajú rivális 4:5-nél fogadóként két szettlabdához jutott, de a szabadkártyás Gálfi látványos nyerő ütésekkel hárította őket, majd 6:5-nél nem tudta kiszerválni a játszmát. A szettet lezáró rövidítés a magyar teniszező egyértelmű fölényét hozta, aki egy óra elteltével előnybe került.

A salak fellocsolása alatt Gálfi ápolást és kötözést kért a talpára vízhólyag miatt, majd a folytatásban Bolsova igényelt szemcseppet. A párosban junior wimbledoni bajnok hazai játékos 3:1-re meglépett, majd sorozatban öt brék következett, és végül 5:3-nál Gálfi kiszerválta az 1 óra 51 perces mérkőzést.

„Tudtam hozni a múlt heti jó formámat, de ez párosult némi fáradtsággal, sok meccsem volt Franciaországban” – mondta a boldog győztes. „Örülök, hogy sikerült a mai meccset két szettben befejezni, és persze annak is, hogy ilyen sokan látták az első WTA-főtáblás győzelmemet. Voltak negatívabb pillanatok is, de sokat fejlődtem abban, hogy kijöjjek a hullámvölgyekből” – tette hozzá.

Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Aljakszandra Szasznovics (fehérorosz, 6.)–Babos Tímea 6:0, 2:0-nál Babos feladta
Udvardy Panna–Majar Serif (egyiptomi) 6:3, 6:1
Collins (amerikai, 2.)–Di Giuseppe (olasz) 6:2, 6:1
Jorovic (szerb)–Cristian (román) 5:7, 7:6 (8–6), 7:6 (7–3)
Kalinyina (ukrán)–Kalinszkaja (orosz) 6:4, 7:6 (7–5)
Jani Réka–Elisabetta Cocciaretto (olasz) 6:4, 7:5
Bogdan (román, 5.)–Lepchenko (amerikai) 6:4, 7:5
Gálfi Dalma–Aliona Bolsova (spanyol) 7:6 (7–4), 6:3
Danilovic (szerb)–Korpatsch (német) 6:2, 6:2

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!