A Padánia elleni vasárnapi találkozóhoz hasonlóan hétfőn is korán, a 8. percben hátrányba került a válogatott, a nyugat-örmények támadója kezezésgyanús helyzet után lőtt Mihók hálójába. Ezúttal sokkal bátrabban játszottak a székelyek, igaz, győzelmi kényszerben léptek pályára, hiszen az a csapat, amelyik vereséget szenved, búcsúzik az elődöntőtől.
A vezetés birtokában ellentámadásra rendezkedtek be a nyugat-örmények, betömörülő védelmük pedig jól zárt. Ennek ellenére a 36. percben óriási egyenlítési lehetőséghez jutott a székely válogatott, Gazda József ugratta ki a bal szélen Lázár Norbertet, akinek beadásába kézzel ért bele az ellenfél játékosa, a játékvezető pedig büntetőt ítélt, a tizenegyest viszont Gazda kihagyta.
A hajrában is adódott gólszerzési lehetőség a székelyek előtt, ám a testi épségét sem sajnáló örmény védelem mindent hárított.
A második félidő az elsőhöz hasonlóan rosszul kezdődött, az 52. percben egy örmény érintés nélkül esett el Gazda mellett, mire a játékvezető rögtön a büntetőpontra mutatott, a tizenegyest pedig értékesítette az ellenfél.
A gólkényszerben lévő székelyek kitámadtak, majd Tankó Előd utolsó védőként elkövetett szabálytalansága miatt emberhátrányba kerültek, a félpályán elkövetett visszahúzás miatt piros lapot kapott.
Ezt könyörtelenül kihasználta a tapasztalt játékosokból álló Nyugat-Örményország (két játékosuk a szlovák másodosztályban, négy pedig az örmény első osztályban játszik), folyamatosan növelte előnyét, a mérkőzést pedig 5–0-ra nyerte meg.
A székely válogatott kedden az utolsó csoportmeccsét játssza, 15 órakor Dél-Oszétia lesz az ellenfél, majd csütörtökön az 5–8. helyekért kiírt rájátszásban lép pályára.
CONIFA labdarúgó Európa-bajnokság, B csoport, 2. forduló:
Székelyföld–Nyugat-Örményország 0–5 (0–1).
Székelyföld: Mihók – Péter, Tankó, Dézsi, Lázár N. – Gazda, Albu (Hadnagy, 60.), Kovács B. (Ghinea, 69.) – Gáll, Kovács Á. (Bálint, 53.), Gajdó (Vékás, 32.).
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!