Miután múlt év októberében megtörtént az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpont hivatalos átadása, még hátravolt néhány ügyintézés a szükséges engedélyek beszerzése érdekében, január 3-án végül elindulhatott a munka a Magyarország Kormánya támogatásával létrejött sportbázison.
Így most már a bokszolók és a nyilvánosság, más sportolni vágyók számára is hozzáférhetők az edző- és fitnesztermek. A létesítmény elsősorban az ökölvívást szolgálja (kimondott cél, hogy a legmagasabb szintre törnek, olimpiákon és más világversenyeken is az elithez tartozó sportolókat neveljenek itt), de előzetes bejelentkezés és időpont-egyeztetés alapján bárki igénybe veheti a sportközpont adottságait. Érdeklődni, időpontot egyeztetni a 0741-406415-ös, illetve a 0747-284939-es telefonszámon lehet.
A Gyergyószentmiklós északi kijáratánál, a Szárhegy felé vezető út közelében található Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpontnál idén újabb fejlesztések következnek, jelenleg zajlik az előkészítése a szabadtéri fitneszpark megépítésének. Az itt felszerelésre kerülő sporteszközöket egyszerre harminc személy használhatja majd, és az is elérhető lesz bárki számára – mondta el Huszár Árpád, az EGÖSK vezetője.
Nyolc-nyolc romániai és magyarországi országos szintű viadal, emellett négy nemzetközi megmérettetésen való részvétel és két saját szervezésű ökölvívóverseny szerepel az EGÖSK idei programjában. Ebben az évben huszonöt sportolójuk indul hivatalos versenyeken az U14-es, az U16-os és az U18-as korosztályban, és ha az U18-asok kiemelkedően szerepelnek korosztályukban (amire jó esély van), akkor már idén bemutatkozhatnak a felnőttek között is.
Huszár Árpád számításai szerint nyolc gyergyói sportolónak van reális esélye arra, hogy ebben az évben korosztályában bekerüljön a válogatottba és vagy Románia, vagy Magyarország színeiben világversenyen is bokszoljon. Huszár felkérést kapott arra, hogy a romániai junior (U16-os) válogatott edzője legyen, de még további megbeszélések után fog dönteni arról, hogy vállalja-e ezt. Leszögezte, csak akkor mond igent a felkérésre, ha biztos lesz abban, hogy a gyergyószentmiklósi munkát ez nem hátráltatja.
Huszár hozzátette, idén Gyergyószentmiklós mint versenyhelyszín felkerül az ökölvívás térképére. Az ifjúsági fiúk romániai bajnokságát itt, az új létesítményben fogják megrendezni, de egy európai versenysorozat egyik állomásának is helyszíne lesz, és további hasonló viadalok rendezési jogának megszerzéséről is egyeztetések folynak.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!