Nem volt könnyű oda eljutni, hogy rajthoz állhassanak Güdücön a verseny résztvevői. A Romániai Kerékpáros Szövetség segítségére is szükség volt ahhoz, hogy a hatóságokkal tisztázni lehessen a szabadtéri sportrendezvényre vonatkozó szabályokat, végül pénteken, két nappal a rajt előtt kapták meg az engedélyeket – mondta el Keresztes Zsolt, aki párjával, Keresztes-Vakaria Edittel közösen hozta létre és szervezi évről évre a viadalt.
Nézők nem követhették az eseményt, de a versenyzők nyeregbe szállhattak, természetesen betartva a szigorú járványügyi előírásokat.
A Güdüc MTB volt a hegyikerékpárosok első hazai versenye idén, ez is hozzájárult ahhoz, hogy nagyon nagy volt az érdeklődés, a tavalyinál jóval többen indultak el. A másik szempont, ami megalapozta a verseny sikerét: a korábbi évek jó visszajelzései.
Itt volt például az ország egyik legjobbja Molnár Ede is, aki esélyeshez méltóan nyerte az 50 kilométeresnek meghirdetett távot, amelyet végül 42 kilométeresre kellett rövidíteni, a széldöntések miatt egy szakaszt ki kellett hagyni az eredeti útvonalból.
Így is komoly kihívás volt az 1500 méteres szintkülönbségű pályán végighajtani. A rövidebb, 30 kilométeres távon 800 méter volt a szintkülönbség
A szervezők külön örültek, hogy nagyon sok gyermeket is elhoztak a szülők, edzők versenyezni. Számukra egy 6 kilométeres útvonalat jelöltek ki.
A Güdüc MTB legjobbjai:
50 kilométeres táv: 1. Lupuj Noémi (3:11:35), 2. Roxana, Rimniceanu, 3 Vargyasi Tímea, illetve 1. Molnár Ede (2:01:04), 2. Ionuț Alexandru, 3. Răzvan Grec. Győztesek korosztályonként: 19-29 évesek: Ionuț Alexandru. 30-39: Iosif Ureche. 40-49:
Doru Sighiartau. 50+: Elekes László.
30 km: 1. Tuzson Ágnes (1:46:25), 2. Andreea Catană, 3. Mara Grec, illetve 1. Ilyés Ferenc (1:16:31), 2. Kovács Szabolcs, 3. Csergedi István, 14-18: Rares Constantin. 19-29: Kovács Szabolcs. 30-39: Roman Florin. 40-49: Ilyés Ferenc. 50+: Sipos Ferenc.
6 km: 1. Otilia Mircea (14:58), 2. Vakaria Vanda, 3. Császár, Nóra, illetve 1. Teodor Pridon, 2. Mezei, Áron, 3. Deák András.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!