Hirdetés

Az éremszerzés a magyarok célja a rövidpályás gyorskorcsolya vb-n

A Liu fivérek az éremszerzés reményével állnak rajthoz
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

MTI
2021. március 05., 10:46

A magyar válogatott szeretné folytatni 2015 óta tartó éremszerző sorozatát a rövidpályás-gyorskorcsolyázók világbajnokságán, amelyet péntektől vasárnapig a hollandiai Dordrechtben rendeznek.

MTI
2021. március 05., 10:46

Bánhidi Ákos, a válogatott edzője és menedzsere szerint fizikálisan sikerült előrelépnie a versenyzőknek a január végi Európa-bajnoksághoz képest, amelyen – a korábbi évek eredményeitől elmaradva – mindössze egy ezüstéremmel zártak a magyarok.

„A kontinensviadal óta nem volt probléma, így erős hónapot zártunk. De a helyzet persze nem olyan, mintha semmi sem történt volna” – mondta az MTI-nek a szakember arra utalva, hogy a válogatott döntő többsége átesett a koronavírus-fertőzésen, többen pedig kétszer is elkapták a betegséget.

Bánhidi arról is beszámolt, hogy eddig semmi panaszuk nem lehet a szervezésre, a jég is egészen kiváló, jól csúszik, ami szerinte kedvez a nagyon technikás magyar gyorskorcsolyázóknak.

Hirdetés

„Megmérkőzünk azzal, aki itt van. Ellenfélből így is van elég, ez ugyanúgy világbajnokság a hiányzó nemzetek ellenére” – jelentette ki Bánhidi azzal kapcsolatban, hogy a sportági nagyhatalmak közül a dél-koreaiak és a kínaiak is távol maradnak, valamint a japánok sem vesznek részt az eseményen.

A szakvezető úgy vélte, nem szerencsés, hogy a három ázsiai nemzet hiányzásával az olimpiai idény előtti utolsó vb-n senki nem lesz teljesen tisztában azzal, hol is tart pontosan az egész mezőnyt tekintve. Megjegyezte, ez inkább némi bizonytalanságot eredményez, mintsem előnyös vagy hátrányos, mert a távolmaradó országok versenyzőinek is nagy szükségük lenne a versenyre. Ők úgy állnak majd rajthoz a következő szezon olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatában, hogy egy teljes évet kihagytak.

Ez a váltó kétségtelenül képes behúzni az aranyat a legjobbak ellen is” 

– mondta Bánhidi az olimpiai bajnok férfi stafétáról, amelynek kizárólag a világbajnoki diadal hiányzik az aranygyűjteményéből.

Egyéniben Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang, illetve Jászapáti Petra és Kónya Zsófia képviseli a magyar színeket, Bánhidi szerint a Liu fivérek szintén az éremszerzés reményével állnak rajthoz.

„A tavalyi világbajnokságot törölték, két éve Szófiában pedig a kéztörésem miatt nem indultam. Legutóbb 2017-ben Rotterdamban szereztem érmet, épp itt az ideje, hogy újra jól szerepeljek egy világbajnokságon. És ahogy az olimpiai győzelem utáni percekben mondtam, a világbajnoki cím még hiányzik a gyűjteményemből” – mondta a hazai szövetség honlapjának a fiatalabbik Liu fivér, Shaoang.

Bátyja, Liu Shaolin Sándor visszafogottabban nyilatkozott, szerinte akkor sem kell elkeseredni, ha ez a verseny az Eb-hez hasonlóan nem sikerül túl jól, mert ennél sokkal fontosabb, hogy jól mennek az edzések, a fő cél pedig a 2022-es, pekingi téli olimpia.

A magyarok egyetlen világbajnoki címét a 25 éves Liu Shaolin Sándor szerezte 2016-ban 500 méteren, ezenkívül hat ezüst- és négy bronzérem volt a termés az elmúlt öt vb-n.

Legutóbb 2019-ben – a 2020-as szöuli vb-t a koronavírus-járvány miatt törölték – Szófiából egyetlen dobogós pozícióval, a férfi váltó harmadik helyével távoztak a magyarok.

Hollandia 1985, 1990, 1996 és 2017 után ötödször, azon belül Dordrecht először ad otthont vb-nek, amelyen pénteken a selejtezőket rendezik, szombaton az 500 és az 1500 méter küzdelmeit, valamint a váltók elődöntőit bonyolítják le, vasárnap pedig az 1000 méter, a 3000 méteres szuperdöntő és a staféták fináléi szerepelnek a programban.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pályán a Sepsi OSK, Forma–1 és Atlético–Barcelona – a vasárnapi sportműsor

Hazai pályán fogadja a Voluntarit a Sepsi OSK, a Kolozsvári CFR az Universitatea Craiovát. A Forma–1 mezőnye São Pauloban versenyez, a MotoGP Katarban zárja a hétvégét, a La Ligában Atlético Madrid–Barcelona, a Serie A-ban Fiorentina–Juventus következik.

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!