Hirdetés

Az első helyet célozta meg Botka Dávid

Botka 2014-ben megnyerte a Hargita Ralit

2017. július 13., 12:19

A győzelemre hajt az idei Hargita Gyöngye Ralin a 2015-ös ERC2-es Európa-bajnok Botka Dávid.

2017. július 13., 12:19

– Három évvel ezelőtt megnyerte a Hargita Ralit, az utóbbi két kiíráson viszont nem tudott részt venni.

– 2013-ban indultunk először, akkor vezettük is a versenyt, de sajnos motorproblémák miatt kiestünk. 2014-ben sikerült megnyerni, akkor nagyon élveztük a versengést, kiváló rali volt. Sajnos tavaly és azelőtt különböző okok miatt nem tudtunk eljönni. Számunkra jelenleg az Európa-bajnokság a fontos, de amikor lehet, mindig eljövünk a Hargita Ralira, mivel nagyon szeretjük Udvarhelyt és környékét. Most teljesen más verseny lesz, hiszen felületet váltottak, nagyon gyors, izgalmas és szép szakaszok várnak ránk, amelyeken a legjobbat akarjuk kihozni a kocsiból és magunkból is.

Galéria

– Információink szerint most fogja először élesben kipróbálni az új Škoda Fabia R5-öt.

Hirdetés

– Igen, először versenyzünk ezzel az autóval. Most megyünk tesztelni, még teljesen ismeretlen számomra, hiszen még nem is vezettem. A Hargita Gyöngye Ralin az a célunk, hogy minél gyorsabbak legyünk, és természetesen meg akarjuk nyerni a versenyt. Az Eb-n több versenyt is fel kellett adnunk, ezért is váltottunk autót. Most van az összeszokási időszak, hogy minél gyorsabbak legyünk. A Hargita Rali után részt veszünk a lengyelországi Eb-futamon, így számunkra a hét végi verseny tökéletes felkészülés is egyben.

– 2013-ban összetettben François Delecour mögött második helyen végzett a román bajnokságban.

– Szerintem eddigi pályafutásom legjobb szezonja volt, nagyon tetszett az a bajnokság.

– Mindenki a Simone Tempestini–Botka Dávid párharcról beszél, azaz hogy a Hargita Ralin a junior világbajnok összecsap az Európa-bajnokkal.

– Simone nagyon tehetséges pilóta, régóta ismerem, többször versenyeztünk egymás ellen. Korábban is voltak kimagaslóan jó eredményei, és továbbra is nagyon fiatal. Stabil és jó pilóta lett, szerintem most kicsit hátrányban lesz a kocsija miatt, de a kilométerek mellette szólnak, mindenképpen izgalmas verseny lesz.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben ötméteresekkel 12–11-re legyőzte a görög csapatot.

Közel egy tucat érmet szereztek a székelyföldi dzsúdósok a kolozsvári viadalon

Eredményes hétvégét zártak a székelyföldi korosztályos dzsúdósok a kolozsvári Transilvania Kupán, ahol tizenegyen állhattak dobogóra.

Átalakulóban az FK, hokis meglepetések és az időkérés árnyoldala – Helyzetbe hozunk!

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlásnevelésnek Erste Ligára gyakorolt hatását.

Az Eb-döntőért küzd a magyar vízilabdacsapat, hétközi forduló kezdődik a Szuperligában

A görögökkel játszik a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság első elődöntőjében, három mérkőzéssel elkezdődik a hétközi forduló a labdarúgó Szuperligában. Kupameccsek mellett tenisz, sznúker és pályakerékpározás található a keddi kínálatban.

Focimeccsek, tenisz és kerékpár – a hétfői sportműsor

Zárul a labdarúgó Szuperliga 24. játéknapja, bajnoki mérkőzések az olasz, a spanyol bajnokságból és az NB II-ből. Pályakerékpár-Eb, tenisztornák.

Bejutott az Eb-elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22–6-ra nyert vasárnap este az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

Győztest avatnak a hoki Román Kupában, a bajnok otthonában az FK Csíkszereda – a vasárnapi sportműsor

Két esemény kerül a középpontba a vasárnapi sportműsorban: a jégkorong Román Kupa döntőjében a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua csap össze, míg a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda a regnáló bajnok FCSB otthonában játszik.

A címvédővel szembeni vereség ellenére közel a legjobb négyhez a magyar női vízilabdázók

A magyar női vízilabda-válogatott 5–4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.

A mozgássérült marosvásárhelyi sportoló, akinek szertefoszlottak a paralimpiai álmai

A marosvásárhelyi ifj. Soós Zsigmond (Öcsi) a kezét és a lábát is érintő ujjhiánnyal született, de mindez nem akadályozta meg abban, hogy már 10 évesen atletizálni kezdjen, később pedig világrekordokat állítson fel és közel kerüljön a paralimpiához.

Képernyőn a hokisok Román Kupája, megismerjük a döntősöket

Elkezdődik a jégkorong Román Kupa négyes döntője, szombaton kiderül, hogy mely két gárda jut be a fináléba. Emellett női bajnokot avatnak az Australian Openen, folytatódnak a téli sportágak világkupaversenyei, pályán a Bayern és a Barcelona a topligákban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!