Ezen a hétvégén, péntektől vasárnapig a franciaországi Schiltigheimben rendezték az Euro Mini Champ’s 2024-es kiadását. Ezen utánpótlás korosztályok számára – az U11-esek és az U13-asok – kiírt megmérettetés az Európa-bajnokság kisöccse. Azaz, a szakszövetség két éve szervez kontinenstornát ezen korcsoportok számára, ezt megelőzően a szakma ezt tekintette az Eb-nek.
A román válogatott szép számban képviselte magát ezen a megmérettetésen, mind a lányoknál, mind a fiúknál. Utóbbiaknál ott volt a keretben a székelyudvarhelyi Toró Dávid is. Ő harmadszor vett rész ezen az eseményen, először az U11-eseknél az ötödik, tavaly a nagyobbaknál a tizenhetedik lett.
Most is az U13-asoknál szerepelt, a négy csoportkör során nagyon jól ment, szettveszteség nélkül került fel a főtáblára. Itt sem volt megállás, sorra nyerte összecsapásait, először a negyeddöntőben veszített el egy játszámát, de a győzelmi sorozata folytatódott.
Az elődöntőben egy azerit, a döntőben pedig egy franciát múlt felül, így Toró Dávid emelhette magasba a trófeát, ezzel pedig a székelyudvarhelyi asztaliteniszsport egyik legnagyobb sikerét könyvelte el az utánpótlás korosztályban.
„Tizenöt találkozót nyert meg, a negyeddöntőig nem is veszített el szettet. Nagyon összeszedett, magabiztos, koncentrált játékot mutatott. Főképp fejben uralta az egész mezőnyt, egyszerűen kitűzte magának, hogy ezt a tornát megnyeri. Ez valami fantasztikus eredmény, kellemes meglepetés, hogy Dávid mindenkit legyűrt, olyanokat vert meg, akiktől eddig azért rendre kikapott” – mondta el a Székely Sportnak nevelőedzője, egyben szövetségi trénere, György István.
Nem lesz sok pihenő a székelyudvarhelyi asztaliteniszező számára, szeptemberben már két világkupán is részt vesz.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!