A négyszeres világbajnok német versenyző több évre szerződött a jövőre már Aston Martin néven szereplő alakulathoz, ahol a távozását tegnap bejelentő, mexikói Sergio Pérez helyét veszi át. Az átalakulóban lévő csapat kiemelte, Vettel személyében a Forma-1 történetének harmadik legsikeresebb pilótája csatlakozik hozzájuk, 53 győzelemmel, 67 dobogós helyezéssel és 57 pole-pozícióval.
„Ez egy új kaland számomra, egy igazán legendás autómárkával. Lenyűgözött a csapat idei eredménysora, és hiszem, hogy a jövő még fényesebb lesz, és valami különlegeset építhetünk föl együtt. Még mindig nagyon szeretem a Forma–1-et, és az egyetlen motivációm, hogy a rajtrács elején legyek. Az Aston Martinnal ezt teljesíteni igazi kiváltság lesz” – nyilatkozta Vettel.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!