A pénteki játéknapon az egyedül versenyben maradt magyar teniszező a kanadai színeket képviselő Milos Raoniccsal találkozott. Ellenfele előkelőbb helyet foglal el a férfi világranglistán, és érvényesíteni tudta a papírformát. Fucsovics Márton ezúttal nem tudott meglepetést okozni, mint az előző körben, amikor öt játszmában kiejtette a szintén jobban rangsorolt, svájci Stanislas Wawrinkát.
A mérkőzés szoros első szettel kezdődött, amelyet a 14. helyen kiemelt Raonic a rövidítésben nyert meg. A szintén kiegyensúlyozott második játszmát viszont a magyar játékos hozta.
A folytatásban azonban a kanadai nem sok esélyt adott Fucsovicsnak, aki már csak négy játékot tudott megnyerni.
A nőknél két román játékos is érdekelt volt a harmadik fordulóban. Sorana Cârstea két játszmában alulmaradt az esélyesebbnek számító cseh Marketa Vondrousovával szemben, míg Simona Halep remek játékkal győzte le az orosz Veronika Kudermetovát.
A világranglista második helyezettje 6:1-es első szett után került előnybe, majd ellenfele kissé feljavult, de a győzelmét semmi nem veszélyeztette.
Halep ezzel az újabb sikerrel bejutott a melbourne-i torna nyolcaddöntőjébe, ahol vasárnap a francia Fiona Ferro és a lengyel Iga Swiatek közötti párharc győztesével játszik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!